Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-22 [1330]
zik az amerikai tőke részéről az Uroszországgal valé transakciék financirozására* Németország pedig 8 amelynek Oroszországgal való gazdasági kapcsolatai a német kormány jóvoltából igen szorosra fűződtek, csak örömmel fogadhat mindent, ami üzlettársának megerősödését elómozditja. Az intenziv amerikai érdeklődés valószínűtlenné teszi a "T. Post" sze rint azt a szóltiben terjesztett hirt is, hogy Oroszország a rossz gabonateimés következtében, pénzügyi nehézségekkel küzdene. Tény, hogy % orosz termés mögötte marad a tavalyinak, de azért az idén is nagy exportja lesz kenyérmagvakban. A nyerstermékek kivitele képezi ma ia az orosz kögazdaság gerincét. Bizonyságául annak, hogy az angol gyáripar egyrósze nem helyesli az Oroszországgal való szakitást, a "T. r ost" rámutat, hogy az Arcos, amely azelőtt Liverpoolban eszközölte gyapotvásárlásait az orosz textilgyárak számára, ma Hamburgon és Brémán keress* tül eszköli azokat, ugyanazokkal az angol liferánsökkal. A német gazdaságnak ebből szintén meg van a maga haszna, Azok az ellentétek, meaz angol/ lyek az angol politika és/^ázáSság között mutatkoznak, a "T. Post" szerint korántsem érték el kulminációs pontjukat ós más irányban is fognác jelentkezni^ amiért is feszült figyelemmel néz az angol-orosz viszony további fejleményeinek elébe, A "T. ^ost" A 7/ jelenti, hogy a szovjetkormány áruba bocsátót* ta a londoni kereskedelmi delegáció jának^ valamint az Arcos középpontnak házait^ amiből arra lehet következtetni., hogy Moszkva lio^uidálni akarja pozicióját Angliában,A "T. Post" /14/ jelentése szerint Caillaux volt francia pénzügyminiszter e napokban Konstantinápolyba fog érkezni ós több napot fog ott tölteni, A török légiflotta vezórf el ügy élője Musaffar pasa j,En¥er Sirri bej ezredes kíséretében Prágába érkezett több napra. A. Post 16/,A "T. Post" A8/ dr. Morrocuttinak a jugoszláviai németek vezérének egy cikket közli, amely a "Zagraber Morgenblatt"-ban jelent meg