Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-07 [1330]
gyar lakossággal akarnak oláh színházat fentartani* Nagyváradon még mindig tart a szülők molesztálása a beiratások körül. Az állami iskolák igazgatói közül né.aelyik addig nem engedi meg, hogy a körzetében lakó gyermekek más iskolába iratkozzanak be» mig az ő iskolája meg nem telik. De ha szeptember 8-ig a szülő gyermekét valamelyik felekezeti iskolába be nem irattá, akkor az állami iskolába bei rottnak tekintik és többé nem lelhet felekezeti iskolába* Továbbá nem engedik meg, hogy a felekezeti iskolákba más felekezetű gyermekek jelentkezzeneke Szóval minden eszközzel el akarják a tanügyi hatóságok népteleniteni a magyar felekezeti iskolákat^ /Nagyvárad 6/« | A második páneurópai kongresszus már a kisebbségi kérdéssel is fog foglalkozni, jelenti a Keleti Újság /6/ s részletesen israerteti Pusta volt eszt külügyminiszter,jelenlegi párisi követ, kisebbségi cikkét a Paneuropa folyóirat 7., számából 5 =Pusta kisebbségi jogelméletét nem látja helyénállónak a lap, de az a fő,hogy a kisebbségi kérdést már nem tekintik a nemzetközi élet nebántsvirágánakj hanem elő merik hozni, Aradvármegva utol só magvar jegyzőie f Teleki Simon, 15 évi közszolgálat után lemondott állásáról s Ujaradról elment egy temesvári iparvállalathoz tisztviselőnek^ /Brassói lapok 7/ Nem kapnak államsegélyt a kis ebbségig iskolák, AZ Erdélyi Hirlap és Brassói Lapok /7/ bukaresti értesülése szerint a jövő minisztertanács dönt véglegesen a kisebbségi egyházak részére már rég kiútalt,de ki nem adott államsegély ügyében, Anghelescu és Bratianu pénzügyminiszter ellene van a segélynek s igy valószínűleg a minisztertanács megtagadj a> - Bolgár kisebbségi párt alakul a Politica szerint bulgáriai sugallmazásra Ujdobrudzsában /Erdélyi Hirlap 7/ Háromszékmegye közigazgatási bizottsága a törvény ellenére 8000 lei illetéket rótt ki minden olyan cégtáblára^ melyeken a tulajdonos neve vagy cége magyarul is fel van tüntetve^ /Brassói lapok 6-7/ A Brassói Lapok egyik cikkét törölte a oanzura a mert válaszolt