Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-01 [1330]
néptelenedjenek,minthogy magyar férfiak aürün vettek bunyevácz lányokat feleségül. Kisórt a név-vegyelemzés a Bánságban a Hirlap A/ ^zerint. A nagybecskereki gimnázium igazagtósága közli, hogy a magyar tagozatra idegen hangzású nevű növendékeket csak nemzetiségi bizonyit vánnyal vesz fel, melyeket a községi elöljáróságok állítanak ki és az illetékes főszolgabírói hivatalok láttamoznak. A szabadkai főgimnázium statisztikai adatai t közli a Bácsmegyei Napló /l/ az igazgató hivatalos jelentéséből, A szláv tagozatot 786 tanuló látogatjaj ezek közt 100 zsidó, 69 magyar és 34 nőmet. Jellemző, hogy csak 177 görög keleti a 497 "szerb-horvát-szlovén" volt. AZ eredmény meglehetősen gyenge,mert csak 388 tanuló ment keresztül.A magyar tagozatba beírtak 278 tanulót, ezek közölt van három német és 1 zsidó. Sikeresen csal: 161 vizsgázott. Mlletica volt miniszter tegnap emlitett vádjára f hogy a Magyar Párttal való szövetkezés iita tűrhetetlen elnyomás a délvidéki szerbség sorsai erélyes vezércikkben válaszol a Hirlap /!/. Pártérdekből való lelkiismeretlen korteskedés, hogy néhány mandátum féltése miatt a magyarság elloa izgatják a belgrádi közvéleményt. A magyar párt állásfoglalása a kormány mellett azt jelenti,hogy a kormány hivei győznek, ez pedig az egész Délvidékre csak szerencse, mert a lakosság nemzetiségi különbség nélkül hozzájut legégetőbb szükségletóhoz , a községi autonómiához, tehát a tisztességes közigazgatáshoz s a községi vagyon megmentés éhez* A Bácsmegyei Napló /!/ rosszhiszeműségé t mutatja, hogy az újvidéki kerületről közölt seregszemléjében azt irja, hogy a msgyar párt nem fogja a választási hányadot elérni s egy nőmet kivételével mind a szerb jelöltek győzneko iábben a kerületben ugyanis nem kötött választási kartelt a magyar párt egy szerb párttal sem, hanem önállóan megy a küzdelembe s egy magyarnyelvű lap akarja igy letörni a bizalmat és befolyásolni a szavazókat..