Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-28 [1330]
/ 22()\ 3? *P t * 26.-^1 lapok, valamint "Tempa", 25o 1927. szept* 28. K Ü LFüLITIKA. A "Tompa" /25./ M A tannenbergi szellem" cimmel irja, hogy az az atmoszfera { x amely jelenleg Németországban uralkodik, oly külömbözö attól * melyet Stresemann igyekezett megteremteni Genfben, hogy az a nagy ellentét minden hivatalos kijelentésnél és polémiánál jobban bizonyltja két Németországnak,egy köztársasági és demok" ratlkusnak és egy az imperializmus szellemétől teljesen áthatott Németországnak létezését. Mi már elmondottuk, hogy mit gondolunk Hindenburg elnök beszédéről a "tiszta kezek"-et illetőleg, ha el is fogadj uk, hogy az uj Németország igyekezik magáról elhárítani a háború rettenete*} erkölcsi ós politikai felelősségét, mégis az a beszéd »amelyet a német köztársaság elnöke tartott .túllépte a határt* Az a különbség, amelyet Hlndanburg marsall és Hindenburg elnök között fel akarnak állítani. nem megengedhető, és amint már jeleztük is már egyszerkomoly politikai hiba volt a volt német hadseregparancsnokot választani meg a német köztársaság elnökének* Ugy látszik, hogy berlini politikai körök nem is akarják legyenglteni a tannenbergi beszéd hatását, kivéve a balpárti újságokat, amelyek alapjában mégis helyeslik az elnök kijelentéseit* Szinte azt le * hetne mondani, mintha az elnök kljeientéseita kormány kijelentésének tekintenék, amely utóbbi a háborús bűnösség kérdésében igy akarna biztosítani Németországnak egy kiindulópontot egy esetleges diplomáciai akcióhoz egy "pártatlan" vizsgálat megindításához* Különösen aggodalmat keltő az ex-császár üdvözlő távirata, mert min" denki tudja, hogy az olyan szavak, "bár a tannenbergi szellem áthatná a ml szétszakított népünket, mert akkor Ismét csodákat tudnánk tenni", mit jelentenek Hohenzollem Vilmosnál, kl világos, hogy arra gondol, hogy ha Németország ártatlanságát elismernék, ugy semmi som állna a monaroftia restaurációjának útjában* Hohenzollem Vilmos ss intervenciója, melynek fontosságát a konzervatív német sajtó különö-