Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-26 [1330]
kőzik, ezt mindenki tudja róla* azt is, hogy éppen konzervatív szempontból a demokratikus irányban való további fejlődés hive. Utalt arra hogy főleg a gazdasági konszolidáció tekintetében nagy feladatok várnak még az országras, amelyeknek sikeres megoldása nyugodt akaraterőt, sok Önmegtagadást követel,Az egységes párt elnöki tanácsa tartott megbeszélést legutóbb s mint a "8 Orai Ujságf jelentig ezen a megbeszélésen csupán a pártot érdeklő folyó ügyeket tárgyalták politikai kérdések nem merültek él.Az elnöki tanács tagjai megbeszélés után tett nyilatkozatukban az egység® párt politikájára vonatkozóan megállapították, hogy Almássy Lászlónak ismert nyilatkozata teljesen egyezik a párt felfogásával, amikor rámutatott, hogy a párt a jövőben is a demokratikus haladás utján kivanja programra ját megvalósítani,- A liberális lapok ezt a megbeszélést és az egységes párt egyes tagjainak a párt politikájára vonatkozó nyilatkozatait, felhasználják arra, hogy a kormánynak egy bizonyos belpolitikai revíziót, a liberalizmus és demokrácia felé való közeledést ajánljanak ami a pártpolitikai ellentéteket tompíthatná., erősen alátámasztaná azt a nemzeti összefogást* amelyet a'közvéleményben a Rothermere-akció váltott ki s emellett a külföldi demokratikus államokban is fokozott szimpátiát ébresztene Magyarország iránt.- Rassay Károly a nemzeti demokrata párt elnöke a Bemokrata Körben elmondott beszédében arra hivta fel a politikai élet irányitóit, mondják meg, mi az ő liberalizmusuk és demokratizmusuk és arra kérte őket 5 hogy a belpolitikában is használják azokat a demokratikus fegyvereket, amelyeket Genfben és az Interparlamentáris konferencián használtak,- A "Magyarság" vezércikke viszont agrárpolitikai téren sürget további lépést s azt fejtegeti,hogy a kötött birtokokhoz, elsősorban a hitbizoraányokhoz előbb-utóbb hozzá kell nyúlni s beállítani őket a magyar újjászületés szolgálatába.Klebelsberg kultuszminiszter közölt© a sajtó képviselőivel, hogy a magyar kormány a római F&lconieri palotát a római Magyar KolléiHBj&^ . ... ^ái^j^^ A 01,%