Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-01 [1330]
- * — — mondotta^ az ország nem kaphaté; A magyar nemzet Bethlen mögött áll s tudja, hogy Bethlen nem az az ember, aki kitér a veszedelmek elől. 1 nemzet Bethlentől energiát, Apponyitél, Walkotél ós társaitél azt kéri védjék meg ismét azt az igazát; azt a végvárat, amit Trianon kegyesen meghagyott. Ha ez a végvár is összeomlik, Magyarországnak revizié alá kell vennie azt a tiszteletét, amellyel a békeszerződéssel és intézményeivel szemben viseltetik*' A népjogok alfája, hogy mindenkire egyformán terjedjenek ki s cudar gazság, csalás volna, 3 ha csak a fekete lobogós kalázéknak volnának jogaik* Nem kérünk, de követelünk Genftől.Követeljük, a szerződések betartását és betartatását, akkor is, ha a joggal szemben politikai érdekek állanának. Halálos döfést kapaa a nemzetközi bíráskodás gondolat*, ha a jogot Genfben arculütnék* Anglia külügyminisztere nem veheti kezébe ezt a halálos tört; mert Anglia főfegyvere erős kardja mellett az erkölcs volt* - A "Magyarság" vezércikke ugyancsak hangsúlyozza; hogy ha csak a Tanács nem akar a döntőbíráskodásra és saját presztízsére halálos csapást mérni, ugy teljesítenie kell a szerződéses kötelezettségét és kinevezni a bírákat* El keli, hogy dőljön, hegy a Népszövetség csak a győztesek érdekeinek szószoléja-é, va# pedig valébaa az igazság nemzetközi faktora.- A "PeBter Lloyd" vezércikke hangoztatja, hogy a Népszövetségbe vetett bizalom erősen megingott a Tanács magatartása miatt, amikor a teljesen világos magyar-romái jogvitába halogaté magatartást tanúsított;s **$emzetközi jogot feiáldoe ta a hatalmi politikának. Éppen e kérdéssel kapcsolatban merülne! fel az az elvi kérdés, hogy vájjon szabad-e folytaiul a Népszövetség tekintélyétel .űzött azt a veszedelmes játékot; amely abban áll, hogy tisztán jogi kérdésbe? politikát kevernek. Ki kell, hogy tűn jön, hogy a Népszövetség nem-e csak spanyolfal, amely arra szolgál; hogy a nemzetközi politika egyes nem éppen tiszta kulisszatitkát eltakarja*- A "Pesti Napié" vezércikke szerint is súlyos erkölcsi teherprébát jelent