Lapszemle, 1927. augusztus

1927-08-29 [1329]

Hodzsa kormánypénzen szervezte az u.n. köztársasági magyar agrárpár­tot, amelynek elnökéül Csánki-Neumann Dezső volt Károlyi-párti kormáy biztost, majd Bókrffi-Friedmann Sándor emigrált kommunista agitátort tette meg. Hodzsa nemcsak pénzt, hanem egy-két birtokot is osztott szót a párttagok között. A földeket természetesen a lepénzelt főko­rifeusok kapták. Ezt a pár megtévesztett vagy megvesztegetett egyén­ből álló pártot mozgósította most Hodzsa a Rothermere-akció ellen, és rendeztett vele drága pénzen "tiltakozó gyűléseket ".--Mint a "Raggel" jilenti, vasárnap Kassán rendeztek a cseh hatóságok egy ujabb tiltako­zó gyűlést, amelyen a résztvevők nagyrósze cseh hivatalnokok voltak, valamint a környékbeli falvakból hatóságilag beszállított "köztársaság hü" néhány polgár. A gyűlés szónokai Grenadier a tót nemzeti tanács titkára, egy Tracska nevű volt cseh légionista s egy Skumata nevü ál­lítólagos magyar kisgazda volt, aki tört magyarsággal szónokolt a je­lenlevő cseh tisztviselősereg éljenzése közepette. Beszélt még Marko­vic3 volt miniszter, akinek javaslatára a gyűlés határozatilag jelen­tette ki hűségét a köztársaság egysége iránt, melyet akár fegyverrel is megvédelmezne.­Benes válasza Rothermere legutóbbi táviratára. - A "Magyar­ország" Prágából kerülő uton érkezett lapinformáció alapján fenntar­tással közli Benesnek Rothermere táviratára adott állitólagos vála­szát. A válasz szerint' a csehszlovákiai magyar birtokok telekkönyvei­vé vannak ós esetleges panaszokkal tessék a birós^oz fordulni. Majd szeméreveti Rothermerenek, hogy arisztokrata érdekeket kópvisel,Nagy Emil sugalmazására, aki szerinte a mágnások ügyvédje. Az a mondás, folytatja a válasz* hogy Európa nem tűr meg második Elszászt, a legyő­zöttek frázisa csupán. Kijelenti végül, hogy nem akar a mai Magyaror­szággal közeledést keresni, azen áron, hogy területeket engedjen át,

Next

/
Thumbnails
Contents