Lapszemle, 1927. augusztus

1927-08-29 [1329]

ró Magyarországra* hanem kicsiny jogokat is biztosit neki*. Nyilvánvalq hogy egyes nagyhatalmaknak a békeszerződést igy^ méltányosan végrehaj­tani kivánó akaratát megbónitja a kisentente^ amely má.r anjogyis súlyo­san raegkárositott háborús ellenfeleit bókében sem akarja lélegzethez engedni. Már az a tóny s hogy hivatalos jelentós szerint a kisentente külüfryminiszterei a Népszövetség összeillése előtt Genfben találkozót adtak egymásnak a célból t hogy Magyarországnak minden a maga jogát biz­tosítani kivánó fáradozását meghiúsítsák, már ez maga élesen megvilágít ja a kisentente szándékait és terveit* Azt is elárulja, ez az összejö­veteli hogy Jugoszlávia nem igen akar a prágai muzsikára táncolni,mig Románia ós Csehország végre ismét egyetért enek.* amit anyagi érdekeik közössége magyaráz meg. Románia mindenekelőtt Csehszlovákiánál keres támogatást* mert az utóbbi óppen olyan brutális módon sajátitotta ki a magyar birtokokat, mint Románia, tehát egyforma megítélés alá esnek* Benes azonkivül nem felejtette el azt a leckét, amelyet Lord Rotherme­retől kapott s caost Genfben akarja kiköstörülni azt a csorbát, amelyet a lorddal folytatott párbajban szenvedett. A kisentente nyilvánvalóan igen kinos helyzetbe jutott.Meeszehangzó szóval mutatott rá Rbtherme» hogy az utódállamok nemcsak abba a hibába estek maguk, amely ellen va­lamikor küzdöttek, hanem hogy a területükön élő kisebbségekkel rosz­szabbul bánnak mint valaha, sőt továbbmenve raegraboljálc a magyarokat földjeiktől. Világosan látszik^ irja a "Lloyd" ,hogy a kisentente jel­szava ŐAZ erőszak erősebb mint a jog, érthető tehát s ha. fól minden íiga­zságos pártatlan fórum itélstóetől,ós mindent megmozgat csakhogy vi­selt dolgairól ítéletet ne hozzanak. Ha a kisententetól függne 3 a ma­gyar-román jogvitát örök időkre elodázná, Nem hihető azonban, hogy ez a mesterkedés sikerüljön, s Magyarország nyugodtan várhatja a magyar­román vita további fejleményeit, vagy eldöntését, mert a jog a mi ol­dalunkon van 5 s a jognak jognak kell maradnia.-

Next

/
Thumbnails
Contents