Lapszemle, 1927. augusztus
1927-08-17 [1329]
érkezése után a pályaudvarról azonnal, látogatást eszközölt a külügyminiszternél. £ nyilatkozatában kijelenti, hogy szerencséjének tartja, hogy helyreállott a két ország közti diplomáciai viszony. A Vreme az uj albán követnek eddigi politikai szereplésével foglalkozva abból.magállapitja , hogy szerbellenes . Albánia szerb megszállása alatt Tohir ötila ÍSlbesszánban a szerbek elleni csapatokat szervezte. Albánia osztrák-magyar megszállása alatt ffobir Stila az osztrák-magyar hadsereg tiszteletbeli tisztje lett. Magyarország. A fiumei nemzetközi vásár megujitása alkalmiból ugy olasz, mint magyar részről elhangzott beszédekből az ubzor 10 rámutat a mindinkább fokozódó olasz-magyar barátkozásra.igy Revicsky beszédében nyomatékosén hangsúlyozta, hogy Fiume az Adria gyöngye, mindig nagyon érdé :elte a magyarokat s Fiume bázisa lesz a magyar-olasz batáti együtt rniiködásnek,ami nemcsak a két érdekelt államnak, hanem Európának is csak előnyéül fog szolgálni. Ki seb őség i élet. A Bácsmegyei Napló 9. feltün5helyen közli azt a beograői hirt. hogy rövidesen kiirják a Vajdaságba! a községi választásokat. A miniszterelnök állítólag máris utasította volna Raics ügyosztályfőnököt az intézkedések megtételére. A tervezet az 1886 XXI magyar községi törvényen alapszik, különösen ami a választások rend tartását és a jegyzők kinevezését,illatve választásit illeti. A Bácsmegyei Napló fenti hirét az Ubzor 9 is közli.