Lapszemle, 1927. július
1927-07-23 [1328]
rupoiót,"da anyagilag gazdag és erős, parasztsága szorgalmas, bátor és szapora. Erősiti őt a földreform is, moha közvetlenül zavarokat és vesztegégeket okozott. A DAILT HERALD 21 csak röviden ismerteti a híreket, igy görög forrásból ast is, hogy Averesou államcsínnyel akarja kiköszörülni vereségét a választásokon. Ez az egyetlen lap, amely nem vezércikkezik. Magyarország. A Daily Main 20 vezércikkében "Tartsuk meg szavunkat Magyarországgal szemben" kifejti, hogy örvendetes, hogy a ház erősen kezd foglalkozni a magyar helyzettel Rothermere cikke óta a lapban. A magyarok elválthatják a jóakaratot Angliától tekintve hagyományos angolnáratságukat, Tisza bőkepoÜtikáját és az angol foglyokkal való bánásmódot. Meg kell becsülni nemzeti szelesük ertjét és önfeláldozásukat a rekonstrukcióban. Hivatkozik a lap Gordon-Ross levelére, aki mint a határmegállapitó bizottság volt tagja, kiemeli e levélben, hogy Millerand kísérőlevelében bizonyos revíziót igért a magyarlakta vidékekre vonatkozólag, amelyet azonban nem teljesítettek, sőt a bizottság utasítást kapott, hogy a határmegállapítás nem vonatkozhat ik nagyobb területekre. Pedig idegenek bekebelezése egy más államba mindig zavaroknak volt oka és az elégedetlen nép mindig el akar szakadni. Ha a szomszéd államok szembe mernének nézni a tényekkel , igyekeznének segíteni a helyzeten és az alkalom kínálkozik, "mert a szomszéd ál Hámokkal egy oly józan , tapintatos és méltányos gondolkodású ember tárgyalna, mint Bethlen gróf, Magyarország mostani miniszterelnöke* w A vezércikk e levélre hivatkozva kiemeli, hogy az ígéretet nem tartották be és ezért Anglia is felelős. Ha nem orvosolják • bajt, kirobbanás fog bekövetkezni. Csak revízióval lehet a bajt megelőzni. 3 1/2 millió magyar van idegen uralom alatt és a magyarok ezeréves múltra tekintenek vissza, amely alatt szabadságukért küzdtek A hatalmak érdeke, hogy a háború e lehető okát elhárítsák.