Lapszemle, 1927. július

1927-07-19 [1328]

Genfbe, hanem a hajóhadak csökkentése céljából. Ép ezért különös, hogy e­gyes hatalmak azt kívánják, hogy annyi hajót építhessenek, amennyire nincs is szükségük* Amikor Amerika paritást követel és nem szükségletei szerint épit, voltaképea versenyt indit meg. Végül hivatkozik Grey szavaira,, hogy Angliának tekintet nélkül arra, mit tesz Amerika, szükségletei szemmel tartá sával kell építkezni. A Westminster Gazette 15 szerint a teljes kudarc nagy fc 1 * ÍM I aggodalmat keltett volna és épen ezért egy közepes egyezmény is jobb x mint a teljes sikertelenség és Bridgeman fejtegetései után lehet remélni, hogy mégis lesz valami eredmény, A Daily Chroniole 15 szintén hangsúlyozza azt, hogy Angliának szüksége van sok cirkálóranoha abban engedhet, hogy e cirka lók inkább a könnyebb fajtából kerüljenek ki, Az uj belga nagykövet első udvariassági látogatását tette Chamberlain­nél a külügyminisztériumban, de semmi kérdés nem került megvitatásra, irja a • Daily Teltgraph 15. ' A Manohester Guardian-nek /15/ nem nagyon tetszik, hogy a tangeri kér­désben a tárgyalások nem kecsegtetnek sikerrel, mert attól fél, hogy végül is Mussolinit is bevonják a tárgyalásokba Angliával együtt, ami nem volna kívánatos, tekintve az olasz imperializmust. Ennek dacára ez talán sikerként volna feltüntethető az olasz nép előtt és alkalmat adhatna arra, hogy suba alatt valahogy megegyezzék Olaszországgal, Kelet-Afrika gyarmatinak federális egységbe tömörítését vetették fel a legutóbbi gyarmati konferencián és erre bizottságot is küldtek ki. Noha a-vámuniót e gyarmatok közt kívánatosnak tartja a Daily Chroniole 15, mégsem tartja lehetségesnek e gyarmatok erősebb összetűzését, tekintve nagy különb­ségeiket természetileg és néprajzílag, Magyarország, Utódállamok;, A Times 15 ir a megyei kölcsön felülj egyzóséről és csodálatosnak tertja

Next

/
Thumbnails
Contents