Lapok Pápa Történetéből, 2017 (1-6. szám)
2017 / 1-2. szám - Karlovitz Kristóf: Hanauer Jenő, Pápa jeles polgára /Anekdoták/
csak fogtam a vagon kapaszkodóját, és háromszor is mellé léptem a lépcsőnek. A Nyugatiban ébredtem fel. Zoli, mint utóbb elmondta, hátul, a budiban tért magához, arra, hogy bevigyorog rá a holdvilág. Kezd kirajzolódni a bunkó bányász képe? Semmi sem áll távolabb a valóságtól! Zoli tanulatlan volt ugyan, de korántsem műveletlen, épp ellenkezőleg. Nagyon komoly könyvtárat gyűjtött össze, irodalmi olvasottsága megszégyeníthetett nem egy értelmiségit, bármilyen témában szenvedélyesen tudta kifejteni szélsőséges vélekedéseit: az emberek a pléhistent és a rongyistent imádják, az autókat a kohóba kéne szórni, minden diplomást kivégezni! Csak mosolyogtunk rajta elnézően. És ma? A fogyasztói társadalom, a környezetpusztítás, a plázák, a forgalmi dugók, a liberális mesterkedések, a világ általános állapota láttán? Nem a látnok, a vátesz szólt belőle, még ha túlzó megfogalmazásokkal is? Zoli, meghajolva, megindultan kérek bocsánatot tőled! Megvolt neki Weöres Sándor egybegyűjtött munkái, két kötetben, benne a Teljesség felé című életfilozófiai prózai esszével, mindenfelé Zoli ceruzás aláhúzásaival. Nagyon tetszett, nálunk nem volt szokás belefirkálni könyvekbe, de annak a könyvnek megsokszorozta az értékét ez az értő és megértő jegyzetelés. Zoli, a figyelmesség bajnoka, egyszer megajándékozott a kötetek példányával, benne átvezetve az összes aláhúzás. Kincsként őrzöm. Ilyen mondatok vannak benne: „Immár egy hihető hazugság is elérhetetlen álom. Lejjebb vagyunk a béka ülepénél.” Remek volt a hanglemez-tára is. Ha összejött nála néhány ember, felrakott egy-egy vidám olasz lemezt, és máris ment a fergeteges buli, de nem volt hiány a komolyzenei művekből sem. Amellett, hogy ordítva, a fejét tébolyultan rázva ostorozott mindenféle kártékony jelenséget és embert, maga volt a jó szív és kedvesség, sokan szerették, és különösen hamar összebarátkozott a romlatlan, nyitott lelkű gyerekekkel, akiket tiszteletlenségre biztatott mindennemű hatalom iránt. Az utolsó ingét is odaadta volna bárkinek, volt benne valami az egzaltált Assisi Szent Ferencből. Na és a bringázás... Zoli ebben sem ismert mértéket. Meséli: „Leugrottam Szeged mellé, szénaboglyában feküdtem le, de ha bebújtam, a széna bökött, ha kibújtam, a szúnyogok csíptek. Befeküdtem hát a Tisza langyos kiöntésébe, ott aludtam egy kicsit. Másnap át Debrecenbe, a végtelen kukoricaföldek között. Szobát kerestem, de nem kaptam. Megdühödtem, hazabringáztam Piliscsabára!” 670 kilométer, egy nyúlalvással... Volt, hogy a kánikulában megolvadt a gyenge minőségű aszfalt, kátránycseppeket szórt a bringakerék Zoli szőrzetébe a kényes helyen, ollóval kellett kivagdosni. Évente megismételt két parádés túrát, piliscsabai indulással és érkezéssel: Pécsre oda-vissza, és le a Balatonra, a tó körül, majd haza, mindkettő bő 400 kilométer, természetesen egy nap alatt. Máskor azt próbálta ki, hogy mennyit tud éhesen bringázni. Bányaműszak után hazament, és evés, pihenés nélkül nekiindult Besztercebányán át Breznóig. Egész nap nem evett, este és másnap sem, nyomult át az Alacsony Tátrán, majd fel a szerpentinen Csorbató felé. Ott, másnap délben, fordult le a bringáról. Egy darabig csak hevert az árok partján, majd a feje alá húzta a tarisznyáját, úgy már kényelmesebb volt. Végül fel tudott könyökölni, elővette a tarisznyából a kolbászt és kenyeret, erőre kapott, nyomás Csorba-tóig, aztán haza! E tapasztalatnak előnyét látta kicsit később, amikor a hatvanas évek közepe táján nyugati, „kék” turista-útlevelet kapott. Csomagtartót eszkábált versenybringájára, és mivel valutát váltani csak nagyon korlátozottan lehetett, sátrat és minden egyebet kellett cipelnie, akkora lett a pakkja, hogy a hátsó kerekére állt a bicikli, ha leszállt róla. Ezzel a kolonccal végignyomta a Dolomitok 2000 méter fölötti magasságú hágóit, az adriai part mentén lement az olasz csizma orráig, majd a római oldalon viszsza. Úgy leégette a Nap a rövidnadrágos lábát, hogy nedvezően kisebesedett, erre újságpapírt tett rá ragasztószalaggal, és nyomás tovább! Emlékszem egy fotóra (Zoli egyébként jó szemmel, remekül fényképezett): tengerparton ül a hájas olasz család, köztük mint egy indiai fakir, a sovány Zoli falja a tőlük kapott egybesült makarónit. Róma környékén egyszer csak érzi, hogy könnyebben megy az emelkedőn a bringa - egy olasz bringás segített be egy kis tolással, és meg is hívta Zolit magukhoz. Gyönyörű, gazdag ház, két autó, csinos feleség, 1102
