Lapok Pápa Történetéből, 2016 (1-6. szám)
2016 / 5. szám - A pápai új református templom 75 évvel ezelőtti felszentelése
Körötte zúg az éljen rivalgása, Ezer szív áldoz, gyújtja mécsesét... Puritán voltod testbe öltött mása Áll, mint hitvallás, zálogjegy, pecsét. Szikár alakján száz meg száz tusában Mindig tisztább a kálvini veret: Gábor püspöknek dörgő basszusában Egy nemzet lelke ujjong és szeret... A régi templom és nagy Álmodója... — Az álmodásban szíve megszakad, — De zeng tovább az ajka indulója: Jertek, építsünk ékes, nyílt falat! A koszorúból, mely ma itt fonódik, Egy szál virág a Tiédé marad, Illata porló szívedig csapódik... Megérzed-e a néma hant alatt? S ti többiek mind, gyöngék és erősök, — Lelkűk egyformán égbe szárnyaló — Ősi nevek és névtelen kis hősök Erzitek-e, hogy álmotok: való? Hogy hegedűink babiloni gyászban Nem függnek többé fűzfák ágain, De száll a zsoltár boldog, drága nászban Zúgó harangok kondulásain... S amíg kísérjük szabad, büszke röptét, Pálnak igéje telkeinkre hull: — Bár orcánkról a mosolyt letörölték — Mégis örülünk mondhatatlanul. Mert elvehették kincses hegyeinket, Honnét a hírnevünket hordta szét, De nem vehették azt, mi éltet minket: Szívünknek hegyet mozgató hitét. Meglophatták a rónánk pihegését, A vizeinknek hamvas álmait: Miénk a víz! S ha gyötri ezer rémség, Ki abból iszik: Meg nem szomjazik! A rögöt, melyet ezer évnek vére Hazává szentelt — szaggatja a vég, De ráborulva Krisztusunk ölére: Atyai házzá fényesül az Ég. Csitulj, csitulj el fájó szív keserve... Habár fölöttünk orkán dühe dúl, „Ha megsebezve, ha százszor leverve”: Mégis örülünk mondhatatlanul... Betölt rajtunk a jézusi ígéret: „A sziveteknek öröme leszen” ... Nem hangulat, nem eltűnő igézet, Nem veheti el tőlünk senki sem! Örülj Te is, Te halványarcú asszony, Öltözz sugárba pápai Sión! Hogy könnyes orcád rózsákat fakasszon: „Játsz a szívünkön, mint élő sípon. „Hadd legyen összhang minden dobbanása”! Hallják meg ott is, tőlünk messze, túl... S készüljenek új hajnal-pirkadásra: Mégis örülünk mondhatatlanul! Harsogd világgá szivünk orgonája: Fegyverben, vasban, zörgő táborok Között kezünkben hitünk bibliája, Vagyunk még magyar prédikátorok! Palást nélkül is papság, fáklyagyujtók, Ha önnön lelkünk hamvad is oda... Zendítsd a dalt, a győzelemre gyújtót Te csodálatos emberorgona! Zendítsd a dalt: az új ház dicsősége Nagyobb lesz majd a kedves réginél, Ha erős tornya: Isten békessége, S falai közt a régi lelke él. S ha szerte mállik idők véges árján, Új követ hord majd késő ivadék: De áll a templom, — földre szállt szivárvány — Amíg fölötte áll a magas ég! Ne mondjátok, hogy meghal itt az élet! Ne mondjátok, hogy elsorvad e nép! Nem érzitek-e melegét a Fénynek? Felénk csapódó szent üzenetét: Amíg szemünknek lesz egy tiszta könnye, Áldozatban, mely gyöngyöket terem, Amíg imánk száll, Krisztusban örülve: Az árny fölött — mienk a győzelem! Bakó Béla (Pápai Hírlap, 38. évfolyam 45. szám 1-2. o. - 1941. november 8.) 1083
