Lapok Pápa Történetéből, 2016 (1-6. szám)

2016 / 5. szám - A pápai új református templom 75 évvel ezelőtti felszentelése

fel az új templomot zsúfolásig megtöltő hatalmas ünneplő közönség ajkáról a főének. Az érzések mennyi változatát fejezik ki az arcok! Az egyik arcon komoly ihletettség ül, a másik arcon a hívő lélek boldog örömének halvány pírja ragyog, amott az arcokon édes büszkeség sugárzik, emitt az arcokon, a szemekben a lelkesedés szent tüze lángol, néhol a beteljesült vágyak örömkönnyei csillognak, máshol a nagy elhatározások kemény vonásai rajzolódnak ki. S egyszerre csak minden arc a szelídségbe és alázatosságba simul, amikor Végh János esperes mély hatású imája csendül fel s viszi a lelkeket Isten trónjának zsámolyához, ahol hálát rebegnek a nagy kegyelemért, amellyel az Atya szeretete takargatta őket. Úgy éreztük, mintha a lelkek az imádság szárnyaival szállva megtelítődtek volna Isten szent ajándékaival. Amikor elhangzott a közének, amelynek kezdő sorát a templom főbejárata viseli, Medgyasszay Vince püspök kezdette meg gazdag tartalmú és nagy hatású gondolatokkal átszőtt templomszentelési beszédét. E beszéd egy sugárzó eszményt állított az ünneplő gyülekezet elé, s ennek az eszménynek a szolgálatára buzdított. Ez az eszmény pedig az, hogy a gyülekezet tagjai legyenek élő kövei az új templomnak, amely csak így lehet Isten dicsőségének hordozója s Isten országának kapuja. A beszéd után Medgyasszay püspök felszentelési imádságot mondott, amely nemcsak bensőséges erejével, de költői szépségű kifejezéseivel is magával ragadta az ünneplő közönséget. A felszentelő Imádságnak Isten gazdag áldásáért esdő végső akkordjai után a gyülekezeti énekkar Kiss Árpád vezényletével karéneket adott elő értékes kidolgozással, kifogástalan előadásban.

A nagy történet:

És most belekapcsolódunk a templomépítésnek abba a vázlatos történetébe, amelyet Ólé Sándor lelkipásztor olvasott fel. Nem hagyhatjuk említés nélkül azokat az eseményeket, amelyek ezt a templomépítést megelőzték s amelyeknek első szálai a világháború előtti időre nyúlnak vissza.

Körülbelül egy évtizeddel a világháború előtt csodálatos lendülettel mozdult meg a pápai református egyház akkori érdemes lelkipásztorának, Kis Józsefnek vezetése alatt, hogy nyílt téren felépítse új templomát. Az első sikerek csakhamar mutatkoztak is, mert megszerezték az új templom számára azt a teret, ahol az most tényleg fel is épült. Meg volt tehát a hely, de hiányzott még az építkezéshez szükséges pénz. Kis József fáradhatatlan küszködése minden lehető utat megpróbált s a világháború megindulása idején jóformán elő is teremtette az építkezés költségeire szükséges összeget. De jött a világháború végén sötét lezuhanásunk, amelynek romjai úgy látszik végleg eltemették a pápai új református templom felépítését. Megsemmisült a templomépítési alap. A gyülekezet és lelkésze a siralom völgyét járta. Összeomlott hát minden, meghalt hát minden remény? Nem lesz semmi a régi tervekből, vágyakból? A reménységnek és bizakodásnak egy kis sugara világított arról a térről amely várta a templomépítést. Kis József lelkében fellobogott a nagy akarás s a gyülekezet elcsüggedt lelkében is ott pislákolt valami tétovázó akarás, valahányszor ránézett a sok nehézséggel és nagy áldozattal megszerzett térre. S a halhatatlan emlékű lelkipásztor fiatalos hévvel szállt újra küzdelembe, s az 1920-as években fáradságot nem ismerve, önmagát nem kímélve járt-kelt, beszélt, gyűjtött, hogy gyülekezete régi vágyát valóra váltsa. E csodálatos küszködés csak igen kis töredékét tudta összehozni a régi alapnak. A Szent küzdés közben egyszercsak lehanyatlott a zászló a hűséges lelkipásztor kezéből, s Kis József valóban hősi halottja lett a pápai református egyház templomépítési ügyének. Lesz-e, aki a lehanyatlott zászlót felemeli?

Néhány évi vajúdás után új kezek emelik fel a zászlót! S dacára a nehézségeknek, akadályoknak, olyan gyors ütemben folyik a munka, hogy 1931-ben már megindul a templomépítés, s kezdetét veszi a templomépítés tíz nehéz esztendeje. Bár fedezetül szolgál Pápa megyei város áldozatkész1080