Lapok Pápa Történetéből, 2015
2015 / 1-2. szám - Molnár János: Emlékezés a Pápai Állami Tanítóképző néhány tanárára
es években ez nem kis kockázatot jelentett. Irodalmunk, történelmünk kiemelkedő alakjairól nagy szeretettel és még nagyobb vehemenciával beszélt. Hangja néha úgy felerősödött, mintha haragudna, pedig csak a belső tűz hevítette. Emlékszem, Széchenyiről beszélt nagy hévvel. Ilyenkor nem volt szabad még pisszenni sem. Figyelni kellett. Magával ragadott a meggyőződéséből fakadó Széchenyi méltatás. Sem szólni, sem kérdezni nem lehetett: „Ilyenkor nem mondunk semmit!” - torkollt le azonnal. Rögtön hozzátette: Széchenyi olyan nagy magyar volt, amilyen több nem volt, nincs és nem is lesz soha! Hasonlóképpen méltatta Petőfit is. A Rákosi érában mekkora kockázatot jelentett ez a hitvallás! Meglepődve és értetlenül figyeltük 1956 őszén a történelemóráit. Nem I. Istvánról, hanem Szent Istvánról beszélt. Nemcsak az államalapításról, hanem az egyházszervezésről is hallottunk. Az áltudományos marxista hazugságokkal teli történelemkönyvet felváltották az általa diktált hiteles ismeretek. Milyen boldog volt a tanár úr, hogy meggyőződésével azonos tudást hirdethetett! Aztán az öröm nem sokáig tartott. Vissza minden a régi mederbe! De legalább megsejtettünk valamit az igazból. Később hányszor elmondta: a Felvidék, Erdély, Bácska csak ezer évig volt a miénk. Ez semmi! A szlovákoké, a románoké, a szerbeké már harminc éve! Ugye, ez a több? Ezt olyan fájdalmasan mondta, hogy leírni sem tudom! Soha nem bocsájtotta meg Trianont. Sokszor elgondolkodtam az itt leírtakon. Fiatalként valószínűleg nem értettem meg egészen a tanár urat. Talán néha kételkedtem is nézetei egy részével, de nem múlt el nyomtalanul a hatása. Ma a magyarságtudatot, a hazaszeretetet nagyon fontosnak tartom. A lakosság nagy részében sajnos ezt hiányosnak értékelem. A kommunizmussal, a szocializmussal sohasem tudtam azonosulni. A nézetem alakulásában — ha csak kis részben - biztosan szerepet játszott Galló tanár úr magyarságtudata, annak szenvedélyes megvallása. Lehet, hogy akkor csak a tudatalattimba ültetett el apró magot, amely később többféle hatásra szárba szökkent. Az érdeme akkor is vitathatatlan. Sajnos, ma már nem mondhatom szemébe a köszönetét. A hazafias érzelmeit nem tudta és nem is akarta palástolni. Egy időben a tanórák végén Jókai: Csataképek című könyvéből olvasott fel. A hazafias érzelmeinket akarta elmélyíteni. Örültünk ennek. Nemcsak az órák megrövidítése miatt, hanem tényleg tetszett Jókai írása. Magyarságtudatot ültetett el bennünk. Azóta többször is kezembe vettem olvasni. Ha dicsértük Jókait: Nem tetszik? írj különbet! - jött a válasz. Persze a tanár úr sem gondolta ezt komolyan. Talán fél évig vezette a tanítási gyakorlatok egyik csoportját. A bemutató és a gyakorlati tanítási órák elemzése történt ezeken a foglalkozásokon. Az órák utáni konzultációkon majdnem mindig engem hívott fel először. Bíráld meg a tanító munkáját! - szólított fel. Tanár úr kérem, még nem szedtem össze a gondolataimat - jött a válaszom. Ezután folyt tovább az óra. A vége felé ismét rám került a sor: Most már bizonyára összeszedted a gondolataidat - szólított felé a hozzászólásra. Tanár úr kérem, már mindent elmondtak, amit én is szerettem volna. Leülhettem minden megjegyzés nélkül. Ez így ment - talán szóról szóra - a fél éven keresztül. A tanár úr szó nélkül tűrte. Talán magában még élvezte is. Nem tudni. A gyakorlóiskola tanítónői alig észrevehetően mosolyogtak a rendszeresen ismétlődő jeleneten. Persze ma már ezzel nem dicsekednék. Szívesebben hallgatnék róla Egy-egy megjegyzése, fegyelmezésre intő szavai szállóigeként terjedtek közöttünk. Néha azt láttam, hogy az intő szavak után mintha kissé mosolyogna, mintha nem sokat törődne a fegyelmezetlenségünk láttán. Mikulás-napján a végzős évfolyam szokott vidám, szórakoztató műsort adni. Gyakran Galló tanár úr óráin történtek szerepeltek a műsoron. Ez mindig sikert aratott. Azután az előttünk járó évfolyam változtatott ezen. A műsorukból hiányzott a történelemóra 1016
