Lapok Pápa Történetéből, 2014
2014 / 4-5. szám - Zsuppán István: A. Tóth Sándor emlékének
rétién biovacsorájának: a rántott almának és a rántott paprikának. A vacsora végén diót ettünk desszert gyanánt. Az egészet aztán leöblítettük feles szódavízzel. (Sanyi bácsi kimért humora szerint: , Azért kaptok hígított szódát, hogy be ne rúgjatok!” - mondta nagy komolyan). A vacsorát megköszönve bevonultunk abba a szobába, amelynek ajtaja éppen rányílott a sarokba állított hármas álló tükörre. A középső tükrön egy golyó ütötte lyuk tátongott fej magas ságban, pókhálószerű repedésekkel.- E mögött a tükör mögött a sarokban szoktam állni, ha a várost bombázták - mesélte Sándor bácsi a tükörről.- A lyukat egy orosz lőtte, mikor a szobába lépett: fejbe lőtte saját maga tükörképét, mint ellenséget. Szerencsémre aznap nem bombáztak, így én életben maradtam a ti örömötökre - fejezte be meséjét Sándor bácsi. Jól emlékszem az 1964-es őszi tárlat előkészületeire, munkáink legnevezetesebbjére. Ezen az őszön a munkakezdésünk a fáskamrában indult rendrakással. A kamrában a felső sarokban ládákra bukkantunk, amelyekben húsz éve ott lapultak Sándor bácsi kubista-konstruktivista képei, köztük a Párizsban festettek is. Lelkesedésünk óriásira nőtt, mikor megpillantottuk őket. Gyermeki naivitással azonnali kiállításra javasoltuk mindet. Sándor bácsi válaszára is emlékszem: „Majd ti kiállítjátok, ha én már nem élek. ” Ez a jövőbe látó jóslata nem teljesült: szerencsére élete vége felé a nagyközönség is kezdte megismerni ezeket a müveket gyűjteményes kiállításain. A képek árértékei évről évre nőnek, keresletük egyre nagyobb. A „nagy ugrás” Amerikába 1965 első hónapjaiban a mesterhez közelebb állók megtudhatták, hogy Amerikába készülődik (amit ő „The big jump”-nak nevezett). A hír abban az ötven évvel ezelőtti világban szenzációszámba ment. A repülőút költségeit egy Amerikába emigrált barátja állta, míg ottani körútját egykori tanítványai segítették odakint. Emlékszem arra a hosszú lajstromra, amelyen a felírt amerikai tanítványok sorakoztak névvel, címmel, telefonszámmal. A névsorra én is bediktáltam nővéremék címét, akik a Cleveland melletti Solonban laktak. A. Tóth Sándor a náluk tett látogatásának történetét amerikai utamon, 2001 nyarán ismertem meg részletesebben. A szép környezetben álló házban azt a szobát kaptam, amelyben Sándor bácsi másfél-két napot töltött 1966. február 26-27-én. A szoba „retro” hangulatát a hatvanas évekből otthagyott bútorzata adta. (A. Tóth Sándor emlékszobának hagyták meg). Elsőnek a német tábori ágy tűnt fel nekem a szobában. Ilyen vaságyból volt nekünk kettő is az öreghegyi szülői házban, amelyeket a beszállásolt német katonák hagytak hátra. Ezekből az ágyakból Amerikába is jutott, mint háborús emlék. Belőlük vett a sógorom egy veterán katonától. Hideg február végi napon érkezett Sándor bácsi nővéremékhez, akit abba a vaságyas szobába vezettek elsőre. Itt, szokásához híven, lepihent két órára, majd autóval elvitték egy étterembe ebédelni. (Az étteremben írták nekem azt a lapot, amelyet láthatunk az egyik oldalon) Az éjszakát is az említett szobában töltötte, miután másnap sógorom visszavitte őt Cleveland- ba, ahol a kiállítását rendezték éppen. Amerikai körútjáról több lapot is írt nekem, vagy a KÖR számára. Minden írásában szorgalmas munkára és tanulásra buzdított. A lapokon feltüntette azokat a címeket, ahol őt a leveleink megtalálhatják. (Amerikából írt lapjaiból már csak kettő maradt meg gyűjteményemben) 992
