Lapok Pápa Történetéből, 2014
2014 / 3. szám - Csapó Attila: „Tanár az én apám”
ráról, „ Pitééi ”-ről a beceneve volt ez- aki a természetrajzot oktatta a negyedikes gimnazistáknak akkoriban. Feltűnt apukámnak, hogy mindenkinek a neve mellé odaírta a származását is, és édesapám hiába tudta a természetrajzot kiválóan, mindig csak jó minősítést kapott. Kórusban zengték a társai, amikor kettesre akarta lezárni „Pitééi” tanár úr, hogy „mindenből jelese van!” - Jó, akkor osztályvizsgára bocsátom - hangzott a válasz a katedráról. Ezeken a vizsgákon jelen volt a lelkipásztor, és a város jeles személyiségei is képviseltették magukat. Édesapám az év közepéig minden órára lelkiismeretesen készült. Azonban amikor észrevette, hogy a természetrajz tanára csak kettest ad neki, bárhogy tudja is az anyagot, abbahagyta a tanulást. Ezért most egy picit megijedt. De nagy szerencséjére, az év elején tanultakat kérdezte tőle a rigolyás professzor. A szénről kellett beszélnie, s erre kiválóan emlékezett. így kapta meg az egyest Csapó Gyula. Ettől kezdve már nem számított a származása, a bizonyítványába jelesek kerültek ebből a tantárgyból is. A jeles és kitűnő átlagúaknak nem kellett tandíjat fizetniük, és az ellátásuk is ingyenes volt. El lehet képzelni, mit jelentett ez azoknak a kisdiákoknak, akik nem kaptak anyagi támogatást otthonról. A fiatal felsőörsi fiú remekül kergette a labdát is, nemsokára a Perutz kezdőcsapatában játszott. De Fejes Zsig- mond igazgató nagy tekintélyű ember volt és szerette, ha diákjai nem sporttal, hanem a tanulással törődnek inkább. Ezért egy mérkőzés másnapján behívta édesapámat az. igazgatói irodába és ezt mondta neki: „Édes fiam, választhatsz: vagy a tanulás vagy a foci! Mi itt az internátusbán mint kiváló diákunknak ingyen kosztol adunk neked, és te visszaélsz a bizalmunkkal! Nem teljes erőbedobással tanulsz, hanem futballmérkőzéseken is részt veszel! Meg ne lássalak még egyszer a pályán, mert elvonom tőled az ingyen kosztat! ” - dörögte a megszeppent kisdiáknak. Apámnak nem volt más döntési lehetősége, mint a tanulást választani, hiszen a fenyegetés igen komoly veszélyt jelentett: fizetnie kellett volna az ellátásért. Jöttek szép napok diákcsínyekkel, tréfálkozásokkal. Voltak nehéz percek, de a diákélet varázsa áthatotta azt a nyolc évet, amit a pápai Református Kollégiumban töltött édesapám. A nagyszerű tanáregyéniségek, kiváló osztály- és évfolyamtársak között igazi kapcsolatok alakultak ki, amelyek életre szóló barátságok alapjai lettek. Gyorsan teltek az évek, s amikor utoljára hívott órára, búcsúzóra a kollégium csengője, minden emlék megszépült, és nagyon nehéz volt az elköszö- nés. Ezekben a pillanatokban a nagyra nőtt diákok csak a derű óráira emlékeztek. Elkövetkezett a ballagás. Ezzel kapcsolatban nekünk, gyerekeknek külön élményünk van, hiszen nagyon sokszor idézte apukám, amikor féltünk valahova elmenni, hogy „engem a kollégiumba felhozott az apám, és a ballagásomra eljött értem az anyám Ezzel is bátorított bennünket, hogy ne legyünk anyámasszony katonái, merjünk nekivágni a nekünk rendelt útnak, hiszen nincs abban semmi kísérteties, hogy el kell indulni, oda kell hagyni a szülői házat. Elérkezett az érettségi. Édesapám színjelesen tette le a vizsgákat. Szerényen említette ezt nekünk, sohasem volt nyoma szavaiban a legkisebb nagyképűségnek sem. Még akkor se, ha ezért a teljesítményéért büszke volt rá az egész faluja: Felsőörs legokosabb emberének tartották. Apám a gimnázium befejezése után a pápai Református Teológiai Akadémián tanult tovább. Nem kis kompromisszum volt ez a számára. A gazdasági életben negatív változások következtek be. Az 1929-ben kezdődő és évekig elhúzódó gazdasági világválság sorra nehéz helyzetbe hozta a földművelőket. Hz volt az úgynevezett „bolettás világ”. A gazdák a ga980 Apáin ballagási képe
