Lapok Pápa Történetéből, 2013
2013 / 2. szám - Zsuppán István: Egy hosszú élet rövid leírása
gyen. A lejáró küszöbkövén Erzsébet lánya ül egy Fő téri kislánnyal. Hedvig alig kivehetően a kripta belső lépcsőjén olvas egy könyvet). „ Ma, talán nem jönnek a repülők!? ” 1944 augusztus 1945. március 25-én, a város megszállásának napján mégsem a Nagytemplom kriptájában bújtak meg, hanem a bencések rendházában és annak pincéjében. Ezen a napon, több pápai családdal, szívszorongva várták az oroszok megjelenését a Veszprémi út felől. Délben még átélték az utolsó orosz bombázást, mikoris a Nagytemplomot találat érte. (A bomba nem robbant fel, mert oldalával az attikát tartó párkánynak vágódott). Aztán este egyre fokozódott a közeledők zaja: elől a harckocsiké, majd a gyalogságé. A bencések nem zárták be a kolostor kapuját, nehogy azt a bevonulok betörjék. Be is özönlöttek az oroszok az épületbe, akiket a szerzetes tanárok fogadtak, és válaszoltak a kérdéseikre. Testükkel viszont eltakarták a folyosóról a pincébe nyíló lejáratot, ahol a nők rejtőzködtek. (A tapolcafői becstelenkedésekről már tudtak a pápaiak). Öt nap múltán a házfőnök azt tanácsolta a rejtőzködőknek, hogy térjenek haza, mert a rendház már nem nyújthat számukra biztonságot. Otthon várta őket az utasítás: „A nőknek közmunkára kell menniük!” Az oroszok a megszállás első napjaiban mindjárt több iskolát is lefoglaltak kórház számára: a tanítóképzőt a Veszprémi úton, a gazdasági szakiskolával együtt, valamint a református gimnáziumot és a Nátust. A két Hajnal nővért a református gimnáziumba kísérték több pápai nővel együtt. Csak később tudták meg, hogy szerencséjükre nem a Nátusba kerültek, mert ott még szörnyűbb látvány fogadta volna őket, mint a kollégiumban: csonkolt és égett sebesültek, oszlásnak indult amputált végtagok halomszám. A református gimnáziumban elszedték mindkettőjük kabátját, hogy el ne szökjenek. A két kisasszonynak feltűnt, hogy az oroszoknál egészen másképpen történik a sebesültek ápolása, mint a magyaroknál. Röviden: sehogy. Az ápolónők rá sem néztek a szenvedő katonákra, helyettük inkább a városban összezabrált kalapokat próbálgatták egymáson és a tükörben. Aztán az ételeken is elcsodálkoztak, melyeket eléjük tettek a szakácsok: „mindenben mazsola volt, még a pörköltben is” - emlékezik Hedvig néni. Estére mindkét lány elhatározta: éjszaka megszöknek, kihasználva a sötétséget. Ahhoz a női csoporthoz csatlakoztak, akiket az oroszok kiengedtek a főkapun egy tiszt kíséretében. Otthon hallották, hogy édesapjukat kirendelték több pápai férfivel együtt halottakat válogatni a vasútállomáson. Hajnal Ferenc igazgató úrnak és a házban lakó Hanauer Bélának az volt a dolguk, hogy a nyugati határszélről ideszállított sebesülteket különválasszák a halottaktól és a kórházba szállítsák őket. A halottaknak a mellükre rakták fiktív neveiket és a két orosz temetőbe fuvarozták: a Veszprémi útiba vagy az alsóvárosiba. Aztán teltek-múltak a hónapok, majd az évek, az oroszok maradtak. A pápaiak kezdték megérteni, hogy az ideiglenesség lehet állandóság is az orosz felfogás szerint. A csekély támogatottságú kommunista pártnak egyre nagyobb lett a hangja. 1947-ben városunkban is megszervezte a párt a „kékcédulás” választási csalást. A taktikai lépéseket és az eredményt a Katula cukrászda asztalainál beszélte meg a tagság. Itt dicsekedtek a választásokról visszatértek, hogy hány helyen szavaztak, az az hol mennyi „kékcédulát” adtak le. (A legtöbbel egy közismert elvtárs dicsekedett: hatot adott le a környező községekben). Sokat tudna mesélni az évek óta zárva tartó Márvány cukrászda a nevezetes eseményről. 920
