Lapok Pápa Történetéből, 2011
2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról
Tőle, a tornatanárunktól származott az egész kollégiumot átható önként vállalt fegyelem, a kifogástalan magatartás, fellépés minden fórum előtt. Szigorú ember volt? Igen, nagyon! Megértő és kedves ember volt? Igen, nagyon megértő és kedves ember volt. Szigorú volt - a pofonig menően - mikor annak kellett lennie. És itt álljunk meg egy pillanatra... Nagyon ritkán (az alsósoknál) tanáraink nevelési eszköztárába tartozott egy-egy nyakon- legyintés, pofon is. És érdekes, ettől soha senki sem lett lelki sérült. Nem ártottak meg azok a pofonok soha senkinek. Rögtön beláttuk, hogy megérdemeltük, és ezzel a dolog elintéződött egyszer s mindenkorra. Csak erősödtünk tőlük, önfegyelemre és a magunkkal szembeni szigorúságra sarkalltak - és érdekes, a pofont adó tanárokat ettől valahogy csak még jobban szerettük, még közelebb éreztük magunkhoz. Nem tudom, van-e itt köztünk pszichológus, és mit szól ehhez a megállapításhoz, de tény, hogy a kollégiumból nem jártunk idegosz- tályi rendelésre, azt se tudtuk mi az, vagy hogy egyáltalán létezik ilyesmi. Lajos bácsinál soha nem lehetett a dobókörök elé lépni. Maximális volt a lőtéri fegyelem, és aki védőszőnyeg nélkül bármelyik szerre felmerészkedett, az magára vethetett. De a nyolc év alatt nem emlékszem egyetlen komolyabb sportsérülésre sem. Az ő nevéhez fűződnek azok a szívmelengető emlékek is, amik a minden évben ismétlődő tánciskolákhoz és koszorúcskákhoz kapcsolódtak. Nagy gondot fordított arra, hogy megtanítson bennünket a „társas viselkedésre” is. Kovács Lajos Jenőnek nem titkolt célja volt, hogy „úriembereket” neveljen belőlünk. Ezt senki ne értse félre... Az úriemberség itt nem társadalmi fogalom volt, Lajos bácsi soha nem tett különbséget munkás, paraszt vagy értelmiségi származású diák között. Ő mindig csak a magatartást, a teljesítményt nézte. Mit jelentett nála az úriemberség? Jelentette mindenekelőtt a korrektséget, a becsületet, a nyíltságot, az adott szó szentségét, az udvariasságot mindenkivel szemben és - alig merem kimondani - lovagiasságot a nők iránt. Később én is rájöttem és ma is vallom, hogy a társadalmilag megfogalmazott úr és paraszt között morálisan soha nem volt különbség. Magam is számtalanszor találkoztam munkás és paraszt emberek között előkelő felfogású, ízig-vérig való „úriemberekkel”, és mi tagadás, nemegyszer akadtam még doktorátussal rendelkezők között is ócskalelkü bugrisokra. Ha tehát sikerült valamennyire is megközelítenünk a Kovács Lajos által képviselt emberi normákat: a munka szeretetét, örömét, a szigorúságot magunkkal szemben, az udvariasságot, lovagiasságot másokkal szemben, az igényes, teljes életet, akkor csak a hála szavaival szólhatunk valameny- nyien róla. Sydó Tibor nyugdíjas pápai középiskolai testnevelő tanárnak „Szakúr ” címmel írt emlékezése, mely a szerkesztőfelkérésére készült Moravecz Imre „SZAKÚR” címmel a pápai öregdiákok 1997. vagy 1998. év februári találkozóján elhangzott visszaemlékezése nagyon hűen mutatja be vitéz Kovács Lajos Jenő testnevelő tanárt, Lajos bácsit. Ehhez sok mindent már nem lehet hozzátenni. Testnevelő tanári szemmel visszatekintve mégis vannak olyan dolgok, amelyeket meg kell emjíteni, mert úgy a létesítmények felépítése, berendezése, mint a test- nevelési órák, sportköri foglalkozások megszervezése terén újat alkotott, messze megelőzve korát. SZAK-ÚR! Igen. Ő volt az, aki mindenféle szempontból ura volt szakmájának. Az ő szorgalmazása eredményeképpen épült fel a második tornaterem figyelemmel a koedukációra. Az ő elképzelései szerint lett erkély, ahol szurkolhat839
