Lapok Pápa Történetéből, 2010
2010 / 1-2. szám - Illés Ferenc: Pápai diák voltam (1943-1952)
got a megszűnés időszakában senki sem tájékoztatta. A későbbi osztálytalálkozók elmaradásához az imént említett tény nagymértékben hozzájárult. A mi osztályunk is csak 5 és 25 éves találkozót szervezett, a többi elmaradt. (A 60 éves találkozó következne 2012-ben. Ha sorsom ajándékaként a 80 és félévet egészségben megérném, akkor a még élő osztálytársak találkozóját megszervezném.) A pápai diákéveim (1943-1952) emlékeiből írt dolgozatot a teljességre törekvés nélkül vetettem papírra. Azt gondoltam, hogy tanáraimról mindenképpen meg kellett emlékeznem, hiszen tőlük kaptam a legtöbbet későbbi pedagógusi, vezető-pedagógusi és közéleti munkámhoz egyaránt. Nincs a volt tanáraim között csak egy példaképem. A különböző tanári személyiségek lényeges jegyeit emlékeimben hordozva értem esetenként „tetten” magam, hogy egy-egy adott szituációban így cselekedett, így döntött „X. Y.” volt tanárom is. Az ember genetikailag kódolt személyiségének lényeges jegyei 60-70%-ban nem változtathatók, de az életünk napi feladatainak, problémáinak megoldásai közben ért hatások az egyes tulajdonságokat gazdagíthatják, finomíthatják. Ettől még az ember „A est A ” marad. Végül kellő szerénységgel bátorkodom leírni, hogy az 55 éves munkaviszonyomban permanens alkotószellemben éltem és még szeretnék tovább is élni addig, amíg a vállalt feladataimnak tisztességgel meg tudok felelni. A pápai bencések, refkolosok, prepák, zár- disták, kerisek, polgáristák tiszteltük egymást. A diákéveinkben kialakult kapcsolatokból több esetben is hosszú távú baráti kapcsolatok szövődtek, függetlenül attól, hogy melyik pápai középiskolában érettségiztünk. Maga a diákváros Pápa szellemisége, lokálpatriotizmusa volt számunkra a lényeges, és ez volt az összetartó erő. Befejező gondolatként büszkeséggel vallhatom meg önmagámnak és másoknak is, hogy a pápai diákéveim, a diákváros Pápa lokálpatrióta szellemisége, a választott iskoláimban szerzett tudományos és gyakorlati ismeretek - a követésre méltó tanáraim - komplexen meghatározó szerepet töltöttek be emberré válásom legfogékonyabb időszakában. KÖSZÖNJÜK PÁPA, KÖSZÖNÖM PÁPA! Evangélikus Elemi Iskola tornaünnepélye 1943. tanév vége 731