Lapok Pápa Történetéből, 2008
2008 / 4-5. szám - Illyés József: Az iskolai kosárlabdasport története Pápán 1947 -1960
Emlékezetes barátságos bemutató mérkőzést játszottunk a magyar bajnokság 4. helyezettjével, az „OSC”-vel. Barcza Dániel és Legény István kiváló teljesítményt nyújtottak a többszörös válogatott Komáromi Ede semlegesítésével. A csapatban én is játszottam, és Hódi II őrzésével segítettem a csapat játékát. Ezen a mérkőzésen Legény István sorozatosan blokkolta Komáromit, aki ezt el sem akarta hinni, úgy gondolta, hogy a karzatról nyúlnak be a nézők a kosár fölé. Megalakult a Petőfi Gimnázium leánycsapata is, amelynek első sikeres bemutatkozása Székesfehérváron volt. Itt Demeter Vilmos kiváló atléta, kosárlabda testnevelő tanár (négy fia volt magyar válogatott) csapatát győztük le. A csapat tagjai: 1. Sólymosy Gizella (Dr. Sólymosy, Dr. Schweighoffemé) 2. Szőke Gizella 3. Simon Judit (Dr. Simon, Mándy Iván író özvegye) 4. Kiss Ilona 5. Neupor Éva 6. Fekete Cecília (Nádas György színművész édesanyja) Ez a csapat a megyei középiskolai bajnokságokon verhetetlen volt. A legnagyobb eredményt az iskola csapata Pécsett érte el, ahol területi mérkőzésen 1951-ben legyőzte a Budapesti Veress Pálné Gimnáziumot. Az iskola testnevelő tanára Istvánfi Csaba (a Testnevelési Főiskola későbbi rektora), szaktanácsadója Ver- bényi József (a Magyar Ifjúsági Kosárlabda Válogatott edzője) voltak. A Veress Pálné Gimnáziumban számos ifjúsági válogatott játékos szerepelt. A legnagyobb öröm számomra az volt, hogy Verbényi József gratuláció közben azt mondta: „nem sajnálom a vereséget, mert egy tejet ittunk” - célozva arra, hogy négy évig együtt kosaraztunk a Testnevelési Főiskola csapatában, NB I-ben - „és, atlé- tikusabbak voltak a lányaid”. Ez igaz. Mert a „4 x 100-as váltó” a magyar középiskolai bajnokságon 3. helyezést ért el: Czere Éva, Abrahám Erzsébet - Kövér László országgyűlési képviselő édesanyja - és Lázár Éva. Lázár Éva hárompróbában és távolugrásban is. Az országos középiskolai bajnokság pécsi területi versenyén résztvevő kosárlabdázóink névsora: 1. Lázár Éva 2. Ábrahám Erzsébet 3. Kuti Ilona 4. Czere Éva 5. Simon Ágnes (Dr. Szilágyi Imre, az ELTE tanszékvezetőjének özvegye) 6. Hencze Katalin (Dr. Hencze) 7. Varga Éva (Dr. Varga) 8. Neupor Éva 9. Varga Anna Valéria A legjobb és legismertebb játékosom Lázár Éva lett, aki egy időben kosárlabda válogatott és röplabda főiskolai válogatottságot ért el. Az MTK női kosárlabda csapata centereként az 1960-as években magyar bajnokságot nyert. Sajnos, ezt a kiváló női csapatot a tanárnők nem patronálták. A pápai Közgazdasági Technikumban is tanítottam, ahol nevesebb tanítványaim voltak: 1. Barcza László 2. Rosta István (a Balaton Bizottság elnökségi tagja) 3. Stéger László 4. Ágoston Csaba 5. Páldi Béla (1956 után Kanadában telepedett le. Egyetemi testnevelő lett Torontóban. Ő honosította meg Kanadában a kézilabdát. Kiváló magasugró is volt, a „Vöröslobogó” országos bajnokságon 3. lett.) Rövid ideig óraadóként a pápai Türr István Gimnáziumban is tanítottam. Az igazgató úr, vitéz Galántai István, pártfogolta a sportot. Természetesen, itt is felszereltük a palánkot. Kosárlabdában négy nevet említhetek: 1. Fülöp Nándor (Dr. Fülöp) 2. Hencze Tamás (Kossuth díjas festőművész. A szöuli olimpián európai hírű festőművészként szerepelt.) 671