Lapok Pápa Történetéből, 2008

2008 / 6. szám - Huszár Jánosné Sülé Rózsa:Az én huszadik századom

Lakásunk nagy részét lefoglalták, ne­kem pedig napról-napra robotra kellett mennem az iskolákban létesített hadi­kórházakba. Víz, világítás akkor még nem volt, s így teljesítettünk 24 órás szolgálatot nehéz sebesültek között a bű­zös kórtermekben. Fokozta a nehézséget, hogy a sebesültek nyelvét sem értettük. Szörnyű volt látni az amputáltak és a lángszóróktól megégettek szenvedését, s tapasztalni a halál állandó jelenlétét. Hogy mindettől megmeneküljek, a közben Pápára érkező 1. honvéd hadosz­tály parancsnokságán gyors- és gépírói munkát vállaltam. 1946. január l-jével beosztott állami tanítóként a Pápai Református Elemi Is­kolához kerültem, mely a következő években általános iskolává alakult át. Itt nagyon jól éreztem magamat, a kis lét­számú osztályokban eredményesen ta­níthattam saját készítésű szemléltető tab­lók segítségével. Ekkor mentem férjhez egyik itt tanító kollégámhoz, Huszár Já­noshoz. Bár a Református Kollégium szervezetéhez tartoztunk, az államosítás bennünket is érintett. 1948-ban az akkor létesített III. számú Általános Iskolához osztottak be. Ott egy évig tanítottam, majd 1949-ben az Álla­mi Tanítóképző Intézet gyakorlóiskolá­jához neveztek ki tanítónak. Közben különös dolgok történtek ve­lem. Tapolcafőn volt néhány hold földje édesanyámnak. 1949-ben már ezt senki sem vette bérbe még ingyen sem. Ekkor ugyanis a használt föld nagyságával nőtt a gazdák terhe, a beszolgáltatandó ter­mény mennyisége, mely egyébként is szinte elviselhetetlen volt. A község ve­zetőitől kemény hangú leveleket kap­tunk. Felszólítottak bennünket, hogy műveljük meg a földet, mert különben a termelés szabotálása miatt súlyos bünte­tésben részesülünk. Felszántottuk, beültettük kukoricával, s bár már ekkor gyereket vártam, nyáron kerékpáron kijártunk kapálni. A követ­kező évben nem volt más lehetőségünk, mint átadni a földet az államnak. Fel- szántattuk, elvettettük, miután csak így vették át, majd ellenszolgáltatás nélkül s felajánlottuk. így is csak nagy nehézsé­gek árán egy barátunk jóindulatú segít­ségét felhasználva sikerült megszabadul­nunk a számunkra kedves földterülettől. Más kellemetlenség is ért bennünket. Egy napon egy tűzoltó és a párt meg­bízottja jött a padlást ellenőrizni. A vizs­gálódás nem tűzrendészed szempontból történt, terményt, gabonát kerestek. Ta­láltak is a régi bérletből származó búzá­ból mintegy harminc kilogrammot. Go­romba kioktatás kíséretében ezt felseper­ték és elszállították. Még örülnünk kel­lett, hogy nem büntettek meg bennünket. Minderről természetesen az iskolában semmit sem tudtak, mert munkámat ma­radéktalanul elvégeztem. A Tanítóképző Intézetben komoly munka várt ránk a gyakorló iskolában. Nemcsak a ránk bízott osztály tanítása volt a feladatunk, de a tanítónövendéke­ket is mi készítettük fel a nevelő-oktató munkára... Az iskola vezetője kiváló ember volt, a párton kívüli dr. Csoknyay József, aki okosan, céltudatosan irányította a na­gyon tehetséges testületet. A többségé­ben faluról érkező, általában szegény sorsú tanulók jó szellemű közösséget képeztek. Nem volt fényes ballagás, a tanítónövendékek jelentős része egyetlen bakancsát kifényesítve, édesapja ünnep­lőruháját magára véve készült a diákélet­től búcsúzásra, s egyetlen szál szegfű jelezte az alkalom ünnepélyességét. Min­denben ez az egyszerűség dominált. Pedig nem volt könnyű dolgom, hi­szen ekkor születtek gyermekeim, ekkor temettem el szüléimét, s a házi munkák is többségében rám hárultak. Emellett még kertünk is volt, annak megművelése szintén időt igényelt. 682

Next

/
Thumbnails
Contents