Lapok Pápa Történetéből, 2008
2008 / 6. szám - Huszár Jánosné Sülé Rózsa:Az én huszadik századom
LAPOK PÁPA TÖRTÉNETÉBŐL 6. SZÁM PANNICULUS SER.C. NO. 255. 2008. Huszár Jánosné Sülé Rózsa AZ ÉN HUSZADIK SZÁZADOM (Életrajz) „Az élet szép, és élni jó. ” Szüleim pápakömyéki falvakból származtak, mindketten gazdálkodó család gyermekei voltak. 1901-ben házasodtak össze. Apám ekkor a Fiume és Budapest közötti vonalon vasutasként teljesített szolgálatot. A hegyoldalban, a Via Serpentinen laktak a második emeleten, ahonnan nemcsak a kikötőt, de a messzeségbe vesző tengert is lehetett látni. Édesanyám, aki háztartásbeli volt, mesélte, hogy a közeledő hajóknak először a kéményét látták meg, később a fedélzetet, s csak közelebb érve bontakozott ki az egész hajótest. Ott alkalmuk volt megtapasztalni a két uralkodó szelet, a hegyek felől lezúduló hideg bórát és a délről érkező száraz, forró sirokkót. Apám ebből az időből a vasutas élet nehézségeire, a horvátországi kemény telekre szokott emlékezni. Voltak ennek lírai pillanatai is. Több alkalommal látta, hogy a karsztról lejövő medvék a magukkal hozott bocsokat mellső lábaikkal felemelve a vasútállomás víztározójából itatták meg. Később Zágrábba költöztek, ott laktak a vasútállomás közelében. Itt alkalmuk volt tapasztalni a horvátok és szerbek ellenséges viszonyát. Itt élték át az első világháborút. Apám ekkor a Zágráb és Budapest között közlekedő gyorsvonaton volt főkalauz. Itt születtem ebben a nagyvárosban 1917. április 24-én. Itt kezdtem el járni, itt tanultam meg beszélni, itt sétáltatott anyám az állomás előtti nagy parkban és a Baross téren. Az első világháború után, mikor Jugoszlávia megalakult az ott élő magyar vasutasok válaszút elé kerültek. Vezetőik, mint jó munkaerőt, szerették volna megtartani őket, de ők hazavágytak. Az én szüleim is a hazatérés mellett döntöttek. Kaptunk egy vagont, oda berakhattuk a holmikat, bútorainkat. Egy pici vaskályha adta a meleget. így indultunk neki a bizonytalan útnak. Horvátországból 679
