Lapok Pápa Történetéből, 2008
2008 / 1. szám - Markovits Kálmán: Brigádok és naplóik
Vállalatban is, ahonnan a brigádnaplók is maradtak ránk, legnagyobb mennyiségben az 1970-es évekből. így valószínűleg ezt az időszakot tekinthetjük fénykorának -, azonban már az előző évtized kezdetétől is találhatunk néhány darabot, egészen a rendszerváltásig végigkísérve. Külső megjelenésükre - számomra - az első darabok sokkal elegánsabbnak néznek ki. Kemény kötésük mögött aránylag színvonalas bejegyzéseket találhatunk. Ám mint minden másnak, ennek is időre volt szüksége a fejlődéséhez. A feljegyzések virágkorában a könyvekben már találhatunk tanúsítványokat, melyek az elnyert rangot igazolják. Színházi jegyeket, bizonyítva a kultúra pártolását. Esetleg fényképeket a brigádról. A kezdőlapon a már említett jelszó áll: „Szocialista módon dolgozni, tanulni és élni”. A következő lap tartalmazza a vállalat és a brigád nevét, valamint hogy mely évekre szólnak a feljegyzések. Ezután az elnyerhető kitüntetésekről kapunk tájékoztatást. Ezek voltak: Zöldkoszorús szocialista brigádjelvény, Bronzkoszorús szocialista brigádjelvény, Ezüstkoszorús szocialista brigádjelvény, Aranykoszorús szocialista brigádjelvény, Bronzkoszorús szocialista brigádplakett, Ezüstkoszorús szocialista brigádplakett, Aranykoszorús szocialista brigádplakett, A vállalat kiváló brigádja zöldkoszorús jelvény, A szakma kiváló brigádja ezüstkoszorús jelvény, A Magyar Népköztársaság kiváló brigádja aranykoszorús jelvény, A Magyar Népköztársaság kiváló brigádja (ararnyplakett), Szocialista brigádzászló, A vállalat kiváló brigádja, Szocialista brigádzászló. A következő oldalalakon a vállalatról és a brigádról tudhatunk meg fontosabb adatokat. A vállalat nevét, címét, a brigád nevét, vezetőjét, annak helyettesét és létszámát. Majd felsorolják a tagokat, feltüntetve életkorukat, iskolai végzettségüket, szakmájukat, valamint mikor lettek a csoport tagjai. Esetleg van-e valami társadalmi tisztsége az illetőnek, vagy párttag-e. Később a megérdemelt kitüntetéseket is felsorolták. A napló további részében a kötelezettségvállalásokról és a brigád életéről kaphatunk személyes információkat. Az egyes események mellett szerepelhet annak programja, vagy a meghívó is. Illetve fényképek, amin a tagok szerepelnek. Legvégül az értékeléseket tekinthetjük meg. A kezembe került több száz brigádnapló közül egyet választottam ki, ami számomra a legalaposabbnak tűnt. Ezt szeretném most egy kicsit részletesebben bemutatni. Természetesen nevek nélkül tenném, így az anonimitással nem követünk el jogsértést. A brigád a Dimitrov névre hallgatott. Tagjai a Pápai Húskombinátban dolgoztak. Feladatuk az üzemfenntartás volt, létszámuk 8 fő. A tagok többsége érettségivel rendelkezett, van, aki diplomával is dicsekedhetett. Mint a legtöbb írásból, ebből is megtudhatjuk a névadó személy történetét. Eszerint Georgi Dimitrov bolgár származású kommunista vezető, aki nagymértékben hozzájárult a szocializmus szellemi építéséhez. Az 1920-as években több felkelés vezetője volt, melyek ugyan kudarcba fulladtak. Igazából a lipcsei per után lett ismert személyiség. Ezután a vállalt kötelezettségeket ismertetném, melyet egyes tagok, vagy minden szereplő magára vonatkozólag kötelezőnek tartott. A későbbiek során ezeket egészítették ki a brigád életével kapcsolatos eseményekkel. Azonban több csoportra is oszthatjuk őket: Lennének gazdasági, művelődési, szocialista élettel kapcsolatos, valamint egyéb vállalások. Mint már említettem, ez egy üzemfenntartással foglalkozó csoport volt, feladataik között főleg a karbantartás, valamint a fejlesztés szerepelt. Idő szerint 1977 és 1980 között datálhatok az események. Ezen évek alatt állandó feladatok voltak a meghibásodott importgépek házilagos javítása, a munkavédelmi és tűzrendészed előírások betartása, a vállalások tételes kimutatása, USDA (Mezőgazdasági Minisztérium) ellenőrzésre való felkészülés, állásidő csökkentése. A művelődés tekintetében kötelezték magukat a pártra és szak653