Lapok Pápa Történetéből, 2007

2007 / 6. szám - Berényi László ünnepi beszéde: A Csákvári Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény névadó ünnepsége

el tudná venni tőletek, amit egyszer megta­nultatok, még nem született e világra. Az a tudomány pedig, amit tanítóitok igyekeznek a fejetekbe verni, ha éltek vele, bizony csodákra képes! Kicsit olyan ez, mint a mesék „terült-terülj asztalkám”-ja. Odavarázsolhatja mindazt, amit csak kíván­hattok. fejlődést, jólétet, biztonságot. A tanulás bizony olyan tőke, aminek jólét a kamatja! Iskolátok névadója különösen komolyan vette a tanulást kora gyermekkorától kezd­ve. pedig akkor még nem volt se golyóstoll, se számítógép, és ha írni akart, tollat kellett mártogatnia a tintásüvegbe. Alig, hogy be­fejezte tanulmányait a győri gimnáziumban. Angliába, a nagyhírű Oxfordi egyetemre ment tovább tanulni, mert a nyelvtudás fia­tal barátaim, már akkor is nagyon fontos volt. Úgy mondták, hogy annyit ér az ember ahány nyelven 'adjon Istent' tud mondani. Nos, a csákvári gróf öt nyelven is el tudta mondani ezt a szép köszöntést! Harminchat éves korában lett azt hiszem Magyarország mindmáig legfiatalabb mi­niszterelnöke, pedig ezt a tisztséget akkori­ban nem osztogatták akárkinek! Az első világháborúban megjárta az orosz frontot, ami mély benyomást tett világnézetére?’ Megélte a pusztulást és nyomorúságot, amit egy háború okozhat az emberiségnek. így nem csoda, hogy a második világháború előtt megtett mindent, ami föle tellett, hogy hazánk ez egyszer kimaradhasson a világ­égésből, amiért bebörtönözték előbb a ma­gyar, majd a német nácik. Olyan ember volt, aki a saját sorsa mel­lett felelősséget vállalt hazája és embertársai sorsáért akkor is, ha ennek börtön volt az ára. Olyan embernek bizonyult, akiről hasz­nos példát vehet iskolátok minden mai és jövőbeni tanulója. Nehezen találhatott volna olyan embert a csákvári iskola, aki jobban megérdemelné, hogy a nevét a kapuja fölé írják. Úgy hallom, hogy iskolátok új zászlót is fog kapni, hát mondok nektek erről is vala­mit, mert nem akármilyen zászlót kaptok! Az Esterházyak kék-sárga zászlója fog len­geni a magyar zászló mellett iskolátok ka­puja felett. Két zászló, mely 400 éven ke­resztül egymás mellett lobogott mindenhol, ahol ellenséggel kellett szembenézni a csa­tatereken. Négy fiatal Esterházy halt hősi halált ezek alatt a zászlók alatt 1652. au­gusztus 26-án. Ezek alatt a szép zászlók alatt esett el Buda ostrománál, karddal a kezében, a 62 esztendős Esterházy Mihály. Ezek a zászlók takarták Esterházy Antalnak - Rákóczi Ferenc fejedelem hű tábornoká­nak - koporsóját is, mikor hazahozták ham­vait a rodostói számkivetésből 180 év után. Ezek a zászlók lengtek az egri líceum tor­nyán is mikor Esterházy Károly befejezte a tudomány e remekművű palotájának építé­sét, és talán azon az iskolán is, ahol Ester­házy Ferenc költségén tanult 75 diák. Ezek a zászlók idézik korunk nagy magyarjának, az éppen ötven éve mártírhalált halt Ester­házy Jánosnak az emlékét is. Szépen össze­szoktak ezek a zászlók 400 év leforgása alatt. Talán egyszer adódik rá egy alkalom, högv iskolátok elzarándokoljon Mária "2 ellbe, hogy koszorút tegyetek Esterházy Móric sírjára piros-fehér-zöld és kék-sárga szalagokkal. Tanuljatok fiatal barátaim! Készüljetek jól fel az életre, hiszen hazánk jobb jövője a ti kezetekben, a fiatalság kezében van. Ta­nuljatok iskolátok névadójának a példájá­ból, vállaljatok felelősséget, ne csak maga­tokért, de családjaitokért, embertársaitokért. Legyetek méltók iskolátokra, névadójára és két szép zászlótokra. Végül hadd mondjak nektek 'Istenhoz- zádof egy régen élt Esterházy szavaival, aki ezzel a tanáccsal indította útjukra fiait az életbe: legyen mindenkor Isten, az egye­nes út és a tiszta lelkiismeret a vezéretek. KIADJA A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ Pápa, 2007. CSÁKVÁRI GYÓGYINTÉZETE HU ISSN 1216-2027 Felelős kiadó: dr. Dékány Erzsébet igazgató főorvos Tipográfia: Máticsné P. Enikő 650

Next

/
Thumbnails
Contents