Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 4. szám - Gerlei Ferenc (1921-2006): Hadifogságom története
őrség parancsnoka. Egész este azon drukkoltunk, nehogy elfogják. Pásztor Jóska ügyesebb annál... A reggel aztán meghozta a választ. Elfogták... futott végig a vészhír a táboron. Egyesek nem hitték! A kapunál van - erősítették a jól értesültek. Igen, ott állt a kapuban csuromvizesen összeverve, bedagadt szemekkel, keze szíjjal összekötözve. Ott állt mintegy szégyenkezve a vigyorgó pribékek között... „így jár mindenki, aki megpróbálkozik éjfélével” - szónokolt az őrparancsnok. Aztán ezen is napirendre tértünk. A tábor életében semmi új nem tart örökké. Kiderült, hogy a faúsztatásnál az úszó farönkök között jutott át az őrláncon. Pár kilométer után kimászott a partra és a falusiak fogták el, majd adták át a katonai rendőrségnek. Mindezek ellenére az első szökést követte a második... a harmadik. Úgy látszott, mintha valamiféle ragályos betegség ütötte volna fel közöttünk a fejét. A kínzó erőltetett munka, az éhség, a várható hosszú tél vitt rá engem is erre az át nem gondolt lépésre. Pedig - igaz, talán tudat alatt - tisztában voltam azzal, hogy Magyarországtól több ezer kilométerre egy rabszolgától a szökés kivitelezése egyszerűen lehetetlen, hiszen úton- útfélen a hadifoglyok iránt mutatott gyűlölettől szított civilekkel, rendőrökkel és katonákkal lehetett találkozni. De a jobb érzésű lakosok is - mivel deportáltak voltunk - úgy elkerültek bennünket, mint a leprásokat. Féltek a párttitkártól, a politikai rendőrségtől, az ottani AVO-tól. Ruházatunkon pedig ott virított a zsidó sárga csillaghoz hasonlóan a hadifogoly jelzés. Mégis megtettem! De már a vasútállomáson elfogtak! A lágerbe való visszakísé- résemig az úton az egyik őr a puskatussal a bokámat verte véresre, míg a másik megállás nélkül a vesémet ütlegelte. Mindezek következtében az iszonyatos fájdalomtól többször ájultan estem össze és természetes emberi szükségletemet a ruházatomba végeztem el. A lágerbe érkezve félholtan egy földalatti bunkerbe löktek, illetve zártak be. Éjjel kihallgatásra vittek. Két géppiszto- lyos őr kísért egy nagy szobába, indokolatlan lökdösések kíséretében. A szoba falain virított az egész szovjet panoptikum. Fő helyen - természetesen - Lenin és Sztálin képei voltak láthatók. A kihallgatást a lágerparancsnok őrnagy és egy politikai tiszt vezette, továbbá egy pufók százados, aki a tolmács szerepét töltötte be. Az őrnagy hidegen, kissé elítélten beszélt. Közölte, hogy ilyen tettekkel csak saját helyzetemet nehezítem és fogva tartási időmet hosszabbítom meg. A kihallgatás során szóvá tettem, hogy a Szovjetunió megszegi a Genfi Nemzetközi Egyezményben foglaltakat, szabadságunk törvénysértő, jogellenes elvonása miatt, mivel a hivatkozott nemzetközi egyezmény értelmében a hadifoglyokat 1945. augusztus elsején fel kell szabadítani, lakóhelyükre való hazautazásukat elősegíteni. Az egyezmény gyakorlati megvalósításának a második világháborúban résztvevő országok mindegyike (Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, stb.) eleget tett, a náluk állomásozó hadifoglyok valamennyiét szabadon bocsátotta. Arra a kérdésemre, hogy megszegik a Genfi Nemzetközi Egyezményt azzal is, mely szerint a hadifoglyoknak joguk van megszökni, amiért nem lehet felelősségre vonni őket, csak annyit mondtak: felejtsem el az egyezményt, nekem nincsenek jogaim, különben is a Szovjetunióra nem vonatkozik a megállapodás. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Szovjetunió is aláírta az egyezményt, úgy mint a második világháborúban résztvevő valamennyi ország.) A továbbiakban kihangsúlyozták: nekem semmi alapom nincs arra, hogy kérdéseket tegyek fel és a Szovjetuniót bírálni merészeljem, különösképpen akkor, amikor tudják rólam, hogy odahaza Magyar- országon a hírhedt csendőrségnél szolgáltam, ami a szökés mellett ugyancsak indokolja a büntetőlágerbe való áthelyezésemet. A hazugságra és törvénytelenségre épült ország helyi vezetőivel, illetve azok kijelentésével, hogy csendőr voltam, szembeszálltam, aminek eredménye az lett, hogy jól összerugdostak, s így összeverve mintegy nyöszörgő félembert löktek be egy használaton kívüli, de bezárható disznóólba. Pár nap múlva pedig egy hónapig tartó időre a politikai foglyok részére létrehozott büntetőszázadba irányítottak, ahol olyan szenvedésekben volt részem, amiket soha nem tudok elfelejteni. Az egy havi büntetés letelte után egy jobban szem előtt lévő munkahelyre: vagonok 638
