Lapok Pápa Történetéből, 2006

2006 / 2. Különszám - Antal Zsuzsa: Hullócsillag

határain túlról is Budapestre figyelt a szív, a hatalom, az érdek és kicsit talán az Isten is. Az október 23-án még „nacionalista tüntetésnek" bélyegzett felvonulás, később a harcok, a szovjet tankokkal szembeszálló fiatalok, majd az örökre megjegyzett véres arcok, a kivégzett forradalom írta saját eposzát, és úgy tűnik, néha írja még ma is. Tudták, látták, hogy elbukik a magyar for­radalom, ahogy tette azt rendre az elmúlt évszázadok során is. Mégis, ahogyan a szellemi utazó lapozgatja a múlt könyvét, úgy tűnik, ők ott, akkor mégis hittek vala­mi csodában. Annyi bizonyos, egy nép megtanulta, egyedül áll, nincs külső segít­ség, a gondviselés pedig gyakran más ru­hában érkezik, mint várható volna. Természetesen, ahogyan egy hatalmas filmeposznak, úgy a történelem e viharos pillanatának is akadtak csendesebben tajté- kozó kikötői, ahol a nyílt vízi hullámokból csak kisebb áramlat jelezte a gyilkos moz­gást. A helyszín, Pápa. Történetünk főhőse azok közül való, akik ifjúként sodródtak az élettel, akiket az élet sodort valahová. 1956 augusztusában ez a fiatal férfi szokásához híven munkába indult, a Veszprém megyei magasépítő vállalat pápai csoportjának dolgozott, és építette a Huszár Laktanyát orosz tisztek családjai számára. A Celli út felőli kapubejárónál a parancsnokság en­gedélyét felmutatva és a fegyveres őrök igazoltatása után megkezdődött a munka. Néha még a hétvégéket is munkával töltöt­ték, hiszen egy kis pluszjövedelem mindig jól jön. 23-án este hétig dolgoztak a privát munkán, másnap pedig a rádióban hallott fegyverropogás, a halottakról, a mozgoló­dásokról szóló hírek közepette folytatták a munkát. Mint általában, este hétig dolgoz­tak 24-én, és 25-én is, majd 26-án délelőtt tíz óra tájt az irodából kilépve az építkezés egy vezető mérnöke tudtára adta a dolgo­zóknak a rádió híradását, majd ennek meg­felelően minden munkahelyre magyar zászlót tűztek ki. Akkor nem is volt kérdé­ses, hogy mit tegyenek, és a raktár mélyé­ről előkerült egy erősen viseltes, koszos magyar lobogó, amelyet egy lécre szegei­tek fel. Ilyen egyszerű tehát, és a magyar nép felszegezte magát. Az építési területen hamarosan géppisztolyos orosz katonák jelentek meg, majd a mérnököt a tolmács kíséretében a reptérre szállították megbeszé­lésre. A mérnök visszatért a találkozóról. Aznap öt órakor barátok, munkások, és sok, a történetünk hőséhez hasonló egysze­rű ember gyűlt össze a Fő téren, kezükben, és a házak falán magyar zászlókkal. A já­rásbíróság előtt a fővárosi események visszhangjaként szónokok követeltek egy jobb világot. Égő iratok szálltak bizonyta­lanul a járásbíróság ablakaiból, figyelmez­tető lövés dördült, amely legalább annyira megijesztette a még alig élt kiskatonát, mint a kérdő tömeget. Október 27. Pápa. Hétköznapi hősünk reggel korán indul a munkába. Úgy, mint máskor. A Huszár Laktanyát elérve a belé­pő engedélyért nyúlt a zsebébe, ám abban a pillanatban szuronyos puskát szegeztek mellének. Egy mozdulat, amely aznap már mást jelentett. Egy reggel, amely már nem munkával telt. Azon a napon csillaghullást látott a föld ezen szegletén is sok boldog kis ember. 606

Next

/
Thumbnails
Contents