Lapok Pápa Történetéből, 2006
2006 / 6. szám - Bali József: Egy kis nép világméretű csodája 1956 októbere
két-három órán át tartott a menetgyakorlat, melynek végén megint parancsszó hangzott, mire felugráltak a platóra - és eldübörgött velük a teherautó. A legfontosabb hírt - kitört a forradalom - már mindenki tudta. Mi is, a kétgombos Néprádiónkból. Barátok, világvevős rádiótulajdonos szomszédoknál hajnalokig hallgatták a híreket. Leginkább a Szabad Európa Rádiót. Öröm és bizakodás, csendes, nyugodt türelem egyszer, lázas türelmetlenség másszor, szótlan összetartás meg a szervezett élelem- gyűjtés hírei harmadszor. Ilyesféle információkat hoztak a rádióhullámok a tókerti otthonokba. Meg a forradalom tisztaságának örömhírét! Azt, hogy sehol sincs rablás, sem fosztogatás.- Szent dolog a mi forradalmunk! - suttogták a felnőttek, a tókertiek ugyanúgy, mint a pápaiak döntő többsége.- Gyerkőcök szaladjatok játszani! - legtöbbször ezzel a felszólítással maradtak magukra a titkaikat kibeszélni kívánó idősebbek. A tókertiek, a Kisliget körüli villákból a városszéli laktanyákba kihúzódó szovjet családok távozását konstatálták elsőként. (Mi, akkori tókerti gyerkőcök, a magunk „játékos csatáját” már a nyáron megvívtuk e családok csemetéivel, s mivel „győztesen” hagytuk el a csatateret, ajánlatos volt néhány hétig más útvonalat használnunk.) A városból való távozás folytatásaként, a Nátusból és az Esterházy-kastélyból is kivonultak a szovjetek. Pápán, helyileg ez nagyon jelentős, legfőképpen pedig előnyös változásnak számított, mert nem kellett nap mint nap megélni a szovjetek közvetlen közelségét! Sem a kőfalon bámészkodó katonák meg a ki-bedübörgő autóik látványát, sem a kastélykert város felöli oldalán egy szál agyonmosott alsóban szertornázók, pontosabban az erejüket fitogtatok mutatványait. A tókerti iskola persze továbbra is várta az ifjúságot. Tehát, bennünket. Klement Vilma néni - a tókerti kisdiákoknak csak „Vili néni”- egyik orosz nyelvi órára, nagy csomag könyvvel a hóna alatt lihegett be.-Ezt is megértük! — Egyetlenkéim!- A hátsó padban ülők gyorsan szedjék össze az orosz könyveket, füzeteket, meg a szótárakat! Ide, a szekrénybe fogom bezárni valamennyit. A két hetes pedig adjon mindenkinek egyet-egyet a német nyelvű tankönyvekből! Nem emlékszem - változtatást firtató - ellenvéleményre, ezért aztán hamarosan a der, die, das vette át a főszerepet. És jöttek a töhangváltós igék.- Ich möchte gern, correspondiren...- Guten Tag, Martina! „Pazsaluszta” helyett „bitte”. Talán, három-négy héten át. Még, énekeltünk is:- Ó, Tannenbaum, O Tannenbaum!... De, Karácsonyig nem jutottunk el. És a Vili néninek kellett visszafelé is levezényelni a dolgot. Könnyre nem emlékszem a szemében, de a hangja addig sohasem hallott fakóra váltott. Sőt, el-elcsuklott... Másnap, előkerültek a korábbi felszerelések. És újra a korábbi szavakat skandáltuk.- Agyin, dva, tri!- Igyi szudá!- Meg kudá?- Csto gyélaet?- Csto eto? (Utóbbira gyártottuk a magunk válaszát, szigorúan csak egymás között: így: Győri ETO!) Hányféle is volt az 1956 utáni nevelés Magyarországon? (Ezt, már a tanárságból kikopva magamtól kérdem, de rögvest meg is válaszolom. Legalább kettős! De, a hármas sem számított ritka kivételnek. Másként megfelelni az iskolában, másként otthon, a szűk baráti körben, ám s ezzel még korántsem teljes a példatár!) A csodálatos OKTÓBER tárházából éles expozíciójú képként maradt meg a villanytelep előtt őrséget adó, két piros-fehér-zöld karszalagos, sisakos kiskatona. Édesanyámnak segítettem vásárolni a közeli piacon - húztam az akkor divatos Pajtás szekeret - s kimondhatatlan boldogság és büszkeség támadt bennem, amikor a szembeni járdáról csodálhattam a magyar katonákat. Nem sokáig... 592
