Lapok Pápa Történetéből, 2004

2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek

senkit, nem kell gyári munkát végezni tanítási időben. Talán nem is nagyon vesz tudomást a kinti életről, végzi a dolgát, bezárt kapui mögött. Csak egyszer hagyja magát a történelem eseményeitől megzavartatni, az 1956-57-es tanévben, amikor az élet sokkal erősebbnek bizonyul az iskolánál. Megtörtént a tanulóifjúság nemek szerinti teljes szétválasztása is, legalább minden erőnket a tanulásra fordíthat- juk(?). És a távolságtartás miatt egész életre egy kicsit idealizálni fogjuk a másik nemet, mert nem volt alkalmunk a hibáihoz és gyengeségeihez idejében hozzászokni.

Csak át kell vágnom a tér másik sarkából, máris ott vagyok az iskolában, ami ebben az időben, ’55 őszén, eléggé megkopott, akár az egész város. Hámlik a vakolat, esős időben csorognak az esőcsatornák ott is, ahol nem kellene. Szinte semmi új nincs a háború vége óta. Csak a fák maradtak meg pompásnak, az a platán, aminek csodájára jár mindenki a Várkertben, csak a hársak virágoznak még, mindenki örömére. A Tapolcában folyik a víz, táplálja a strandot, aminek jéghideg medencéjében még vígan lubickolunk a gimnázium minden nyári vakációjában.

Talán valami érződik, valami földalatti morajlás, ami a földrengéseket szokta megelőzni. Az emberek eléggé nyíltan elégedetlenek, nyíltan mesélnek politikai vicceket, keserű filozofálgatások kísérnek minden társas, vagy családi együttlétet. Mintha erősebben kapaszkodna mindenki a hitébe: Húsvétra házi oltárokat emelnek az utcán, a kapujukban a katolikus hívők rengeteg virággal, amit senki meg nem rongál; a nagyszombati Feltámadáskor a Nagytemplomba be sem fémek, kint, a főbejárat közelében torlódik a tömeg, én is ott vagyok, máshitű létemre, mert szeretem a katolikus ünnepeket. Az evangélikus templom sem marad le a tömegmegmozdulás terén: a néhány mai résztvevő az istentiszteleteken elképzelni sem tudja, milyen volt ez a hely, mikor egy gombostűt sem lehetett leejteni a padsorok mellett, a falnál állók között.

A gimnázium első Emlékkönyvét lapozgatva, ha az ember megpróbálja lemérni a tanulmányi eredményeket, összeszámolva pl. a kitűnő és jeles érettségiket, rögtön kiderül, hogy törés van a hetvenes évektől kezdve. A

legtöbb vizsgakiválóság az 1964-es érettségizők között volt, de előtte is, utána is, egészen 70-ig nagyon jók az eredmények. A változás, ami bekövetkezik ezután, néhány kiugró esztendőt kivéve, két dolgot jelezhet: vagy a mércét állították jóval magasabbra, vagy a munka, a teljesítmény minősége csökkent. Ilyen nagy különbség esetében mindegyik csoport megkérdőjelezheti a másik eredményeinek hitelességét.

Ugyancsak az Emlékkönyv tudósít a tanáraink és osztálytársaink névsoráról. Az a latinosztály, amelyik elindult 1955 szeptemberében, 44 főt számlált, ebből 31-en érettségiztünk 1959-ben.

Tanítottak bennünket:

Bulla Andor (természetrajz), dr. Rácz István (latin), dr. Csekő Tiborné Harsányi Piroska (földrajz), Földes Margit (orosz), Gáti Samu osztályfőnök (magyar), dr. Gergely Ferenc (földrajz), Illyés József (testnevelés), Lázár Lajos (kémia), Major Ilona (orosz), Mester Gábomé Petrova Anna (testnevelés), dr. Rimay Istvánná Rábai Teréz (fizika), Süttő Kálmán (matematika), Tallai Ferenc (történelem), Tallai Ferencné Lőrinczy Irma (történelem), Tóth Sándor (művészettörténet), Tőkés JánoSné Dózsa Jolán (biológia), Vásárhelyi Károly (fizika), Zalotay Elemér (matematika, fizika). És az óraadó tanárok: Szabó István (lélektan, logika), Szekeres Lajos (ének), Tőkés János (biológia).

Megemlíteném dr. Laczkó Béláné Nagy Piroskát, akinél fakultatív angolt tanultunk és irodalom szakkört vezetett több osztály növendékeinek, és Tóth Lenkét, aki elsősegély- nyújtást és légoltalmi ismereteket oktatott.

Még mielőtt a tanári kart megismertük volna, a házirend pontjainak, az órarendnek ismertetése és a tankönyvek kiosztása után közvetlenül az egyenruhát kellett tanulmányoznunk. Szóbeli közlés alapján, mert ez az egyenruha még csak elhatározásban létezett, realizálása ránk várt. Tanárnőink izgatottan közölték velünk a szoknya elvárható hosszát, a mandzsetták kívánatos szélességét, a nyakkendő milyenségét.

Mi isJzgatottan továbbítottuk anyánkhoz és a varrónőkhöz ezeket az ukázokat. A dolog nem tűrt halasztást, és a végén majdnem meg465