Lapok Pápa Történetéből, 2002

2002 / 1-2. szám - Féllábbal a pokolban

fogalmazó vett fel rólunk jegyzőkönyveket a nyilasok által kipréselt adatok alapján. Itt jegyzem meg, hogy ezeket a jegyzőkönyveket a háború után megtaláltam a kémelhárítók Szent László utcai irodájának széthányt papírjai között.

A rendőrség két emberséges, jóindulatú nyomozója még a nyilas-házban kihallgatott bennünket, és többek között az ő közbelépésüknek köszönhetően kerültünk át a rendőrségre. Fodor Árpád és Szathmáry Kálmán - két Erdélyből érkezett menekült - volt a neve a nyomozóknak. A háború után bántatlanul itt maradhattak a városban egzisztenciát teremtve maguknak.

A két zsúfolt cellában nagyon vegyes társaság gyűlt össze a legkülönfélébb bűncselekmények miatt. Megemlíteném G. G.-t, aki grófnak és orvostanhallgatónak adta ki magát. A Református Kollégiumban akkor hadikórház volt. G. G. itt kisebb műtéteket is végzett, közmegelégedésre. Nem is ezen bukott le, pechjére udvarolni kezdett egy igazi grófnőnek, s kapcsolatuk komolyra fordult. A grófi szülők gondolom utánanéztek az almanachban G. G. származásának, s kiderült a szélhámosság.

Már akkor is igénybe vettek - a mai szó- használattal - téglákat. A mi cellánkba is betelepítettek egy csavargónak öltözött férfit, de azonnal kiszúrtuk, mert enyhén szólva fur- csállottuk a „csavargó” gondosan manikűrözött körmeit. így mindenféle zagyvaságot összehordtunk, amiből nem használhatott semmit. Egy nap után el is tűnt. A Szentestét szomorú hangulatban töltöttük, még őreink is meglágyultak: megmosakodhattunk, és hozzátartozóinknak is engedélyeztek egy rövid látogatást.

Az ünnepek után ismét felvittek bennünket Horváth fogalmazóhoz, aki nem volt egyedül: két Gestapo-tiszt és egy tolmács volt vele. Élénken érdekelte őket a mesém a német katonáról, aki 120 cigarettáért adott egy Mausert, töltényeket és kézigránátokat. Mit mondjak: nagy csalódás ért, hellyel és cigarettával kínáltak bennünket, és a legudvariasabb módon hallgattak ki. Nem tudom, talán színészi tehetség lappangott bennem, mert olyan hihetően meséltem el a dolgokat, hogy semmi „gorombaság” nem volt ezúttal. Búcsúzóul még „pontos” személyleírást is adtam a katonáról.

Ügyünkben újabb fejlemény következett be. A rendőrségről átkísértek bennünket a magyar kémelhárítók irodájába, ami a Fő utca és a Deák Ferenc utca sarkán lévő ház első emeletén volt. B.B.E. kémelhárítós hadnagy volt ezúttal a pártfogónk. Azt hiszem életünk egyik legkülönösebb negyedóráját éltük át: a szoba, ahova kísért bennünket, alig volt bebútorozva, talán néhány szék és egy asztal állt benne, ám a padló, az ablakpárkány tömve volt fegyverekkel, tojásgránátok, pisztolyok, géppisztolyok hevertek szanaszét. - Mindjárt visszajövök - mondta, és kiment. Provokáció - villant egyből az agyunkba és még szólni sem mertünk, nem a fegyverekhez nyúlni. Jó negyedóra elmúltával jött vissza, és akkor kezdte a kihallgatást, amit a rendőrségen felvett jegyzőkönyv alapján végzett. O is készített jegyzőkönyvet, ami később a tárgyaláson játszott fontos szerepet. Itt nem maradhattunk, s a néhány lépésnyire lévő járásbírósági fogdába kísértek minket. Útközben egy gyári kollégánkkal találkoztunk. aki köszöntésünkkor szende szűz módjára elfordította fejét. Néhány napig voltunk a Közép utcára néző cellák foglyai. B.B.E. hadnagy itt is meglátogatott bennünket, gondolom a jegyzőkönyvek stílusát csiszolandó. Eléggé durva hangon beszélt velünk. Úgy emlékszem, hogy csak Gogolák barátom provokált ki tőle néhány pofont.

Az újesztendő már a Huszár laktanya fogdájában ért minket. A gyülekezet itt is változatos volt: egy lelőtt amerikai bombázógép két pilótája, egy orosz katona, magyar katonaszökevények, feketézők, és egyéb gyanús elemek. A legmaradandóbb ismeretséget itt szereztük: a ruhate- tűket. Hűségesen kitartottak velünk egészen a szabadulásunkig. Pokoli egy szerzet, fantasztikus gyorsasággal és mennyiségen szaporodik, s csak a legradikálisabb módszerekkel lehet irtani őket. Apósom - aki az első világháborúban az orosz fronton harcolt - Lengyelországban látott egy leláncolt tetűt ábrázoló szobrot. A mieink közül egy sem volt leláncolva. Minden szabad időnket - akadt bőven - az irtásuknak szenteltünk. Ezek a tetük valóságos hősök voltak, minden elpusztult helyére azonnal ott termett legalább három.

309