Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 3. szám - Huszár János: Bevezető a ’’Jókai rokonság Pápán” című tanulmányhoz
mas és annyira takarékos ember volt, hogy bár - mint számtalanszor emlegette - nem volt egyebe, mikor Pápára került, mint egy gyűszűje, tűje és ollója. Később már szép nagy szőlője volt a Kishegyen, és két háza Pápán. Meg is becsülte a mesterségét! A világ legelső foglalkozásának tartotta azt. Úgyhogy mikor kérdezgették: - Mire neveli a két fiát? Ugye szabó lesz azokból is? - csüggedten azt válaszolta:- Nem lehet azt tennem, kérem szeretettel! Egyiknek sincs annyi esze, hogy szabó lehessen belőle..., majd a nagyobbikből fiskális lesz. a kisebbikből meg pap... A Tőkéssi-házat nem vették meg Váliék, mert az alap nem volt megfelelő egy esetleges emeletráépítés céljára. Újabb ajánlat érkezett: az akkori Hosszú utcán (ma Jókai utca) van egy ’’tóparti” ház, Winhofferné háza, melynek kertjét a Tapolca szeli át. Egy özvegy kékfestőné bírta bérben, de a ház leégett. Az udvar végében a Tapolcához hajló domb aljában, az úgynevezett alsó házban egy kalapos lakott. A műhelye is ott volt. Bár a leégett ház látványa meglehetősen leverő volt, mégis az alku megtörtént. Az is sokat számított, hogy özv. Jókay Józsefné éppen ezidőben járt Pápán. Megnyugodva sietett haza Komáromba, hogy sürgősen pénzt kerítsen lányáék számára. Megkezdődött az építkezés. A leégett ház falait földig le kellett rombolni, hogy az új épület fundamentuma majd később elbírja az emeleti ráépítést. Az emeleti rész három szobáját, konyháját, kamráját és az üveges verandát Váli Ferenc halála után építették Váli Mari tervei alapján. A kertre néző veranda kedvenc tartózkodási helye volt Válinénak, ahonnan nemcsak a Bakonyér partjára, hanem egészen a Bakonyig szép kilátás nyílott. A házépítésről így számol be a visszaemlékező: ”Az alapozási árokba helyezett első kődarabra énvelem tetették rá az első kanál habarcsot. Az akkori pápai szokás szerint a kőművesek a megyeház börtönéből kértek segédmunkásokat a rabok közül. Minden lépésnél megcsör- dült a két lábukat összekötő lánc... Egy töltött puskájú hajdú pedig folyvást vigyázott rájuk, hogy búcsút ne vehessenek a kapufélfától... Volt közöttük egy szép szálas juhászlegény; azt mondták róla, hogy pajtását csapta agyon egy híres menyecske miatt. Ennek olyan súlyos kalapja volt - az akkori pásztorember divat szerint,- hogy én két kézzel alig bírtam megemelni. A rab azonban reggeltől estig olyan feltartva hordozta alatta munka közben a fejét, mintha csak azt gondolta volna, hogy a kérdéses menyecske folyvást látja.” Váliék házának missziója ’’Míg Komáromban laktunk - így Váli Mari - egy iskolai év sem telt el anélkül, hogy - amennyire a kis professzori lak határai engedték- ne fogadott volna nevelésbe egy vagy több tanulót a házhoz kedves apám.” (A pedagógiai jó hírnév elkísérte Váliéket Pápára is. Eötvös Károly így emlékezik profesz- szorára: ’’Nem a tanításban volt főereje, hanem a nevelésben. Soha nem láttam hozzá hasonlót.”) ’’Mire a pápai kis házunk teljesen elkészült, néhány szülő folyamodott Váliékhoz, hogy fiaikat fogadják nevelésük alá. Őszintén kimondva, az ilyen nagy gondozást igénylő, növendékekért járó tisztességes honorárium jó pótléka volt az akkori 800 forintos tanári fizetésnek. Megjegyzendő: Váliéknál soha nem volt külön diákszoba, hanem a növendékek által lakott szobák ajtaja reá nyílt vagy az egyik vagy másik családi szobára, sőt a közös étkező és kedves apám szobája is akárhányszor kisebb- nagyobb tanulók lakóhelyéül szolgált...” ’’Kedves apám naponként vette magának azt a nagy fáradságot, hogy a gondjaira bízott tanulóktól minden leckét kikérdezett. Ha nem ért rá, kedves anyámnak, sőt nekem is valóságos kötelességünkké tette a kihallgatásukat. A diá- kocskák eleinte görbén néztek érte, hogy ők asszonynak meg leánygyereknek referáljanak, de amikor megtapasztalták: mily nagy segítségükre szolgált, mikor a lecke netalán nem tudott részeit több ízben átvettük velük, végre már szinte megkívánták a kihallgatást. Kedves apám sétálni és korcsolyázni is maga járt diáklakóival. Ez volt nála a casinóba vagy a kávéházba járást helyettesítő szórakozás. Otthon pedig, ha a fiuk ráértek, ostáblázott, sakkozott, velük.” ’’Magyar szaklapok akkor nem voltak még. de a Fliegende Blättert, egy Musterzeitunk nevű kis női kézimunkalapot, s számomra a Jugendzeitung-ot járatta kedves apám, akinek igen jól eső szórakozásul szolgált, ha a szorgalmasan tanulgató fiúk között ülve végezhette 327
