Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 1-2. szám - Féllábbal a pokolban
közepette röpke kis barátságok alakultak ki, és ilyenkor mesélték egymásnak történeteiket letartóztatásukról, hozzátartozóikról, otthonaikról. Különösen szívesen emlékszem W. Ibolyával folytatott beszélgetéseinkre, miután érdeklődési körünk nagyban megegyezett. Szívesen gondolok vissza Eisler Salamonra, akit Kárpátalján fogtak el zsidó származása miatt. Csak Sanyinak hívtuk, mert ószövetségi eredetű neveket őreink nem kedvelték. Nagyon meglepődtem, mert ő volt az első, és valószínűleg az utolsó zsidó favágó, akivel életemben találkoztam. Szép kis erdei történeteket hallottam tőle. A rabok közt rangidős volt Hollai Béla ezredes. Nem tudom, mi juttatta közénk. Emlékszem még Mészáros úrra, a deréktájon erősen termetes pesti szabóra, aki még most is talány előttem, miként tudta megőrizni jóval százon felüli kilóit. A régi rabok - így ő is - valami rejtélyes úton titkos élelmiszeradagokhoz jutottak. Sajnos ez az út mindvégig zárva maradt előttünk. Egyre mélyebben nyomoltunk be Ausztria területére, s már közel jártunk a cseh határhoz, amikor lakatlan falvakba érkeztünk. Mint megtudtuk, ezeket a falukat a németek kiürítették, és a hadsereg gyakorlóterepként használta. Most egy kísértetjárta, lepusztult, ablak- és ajtó nélküli házak gyűjteménye volt. ahonnan már a macskák is kipusztultak. Néhány napot itt időztünk. A nappalok elviselhetetlenül hosszúak voltak, az egyre csökkenő élelmiszeradagok miatt kínzó éhség gyötört mindenkit. Volt olyan hét, hogy egyszer kaptunk kenyeret, az is mindössze húsz deka lehetett. A hadihelyzetet gondosan titkolták előlünk, de azért már - április vége felé közeledtünk - annyit sejtettünk, hogy megpróbáltatásaink a vége felé közelednek. Számomra azonban egyelőre még nem ért véget. Erősen legyengült szervezetemnek már csak a flekk-tífusz hiányzott. Nem sokáig. Egyik nap hidegrázás, erős fejfájás, és magas láz lépett fel nálam. Isteni szerencsére körülbelül egyhetes pihenőt tartottunk egy Oberkirchen nevű falucska közelében, fenyves erdők mélyén. Eisler „Sanyi” vizsgált meg, és amikor mellemen meglátta a kiütéseket, készen volt a diagnózisa. Flekk-tífusz. ,.E1 ne ámld senkinek - mondta -, mert ha megtudják, biztosan agyonlőnek, nehogy megfertőzd a többieket.” Talán két-három napig feküdtem a magas lázzal, pokróccal és télikabátommal letakarva. De lassan ebből is kilábaltam, és mire újra útnak indultunk, én is menetkész voltam. Keserű tapasztalataimat itt el kell mondanom a Jehovásokról: a betegségem alatt még egy pohár vizet sem adtak, a maguk zárt körén kívül senki nem érdekelte őket. A krisztusi szeretetről nekik úgy látszik más elképzeléseik vannak. Ilyen előzmények után jutottunk el az egykori osztrák-cseh határvárosba, Gmiindbe. Egy nem sokkal előbbi szőnyegbombázás látképe tárult szemünk elé. A hatalmas teherpályaudvar, és a mellette vezető állomás felőli rész esett bele a szőnyegbe. Az út másik oldalán lévő házak úgyszólván sértetlenek maradtak. A suttogó híradó szerint Benesov nevű városba irányították csapatunkat. Állítólag ott volt krematórium. Közben két ódon hangulatú városon, Trebonon és Hlubokán haladtunk keresztül. Különösen az utóbbi tetszett man- zárdos házaival, és a városon keresztül folyó patakkal. Megkönnyebbülésünkre Benesovba nem jutottunk el, azt sem tudtuk meg, hogy van-e ott krematórium vagy nincs. Néhány napot két kis faluban töltöttünk: Luzniceben és Nuziceben. Itt is voltak kisebb élményeink: az egyik az volt hogy egy jószívű parasztcsaládnál szállásoltak el bennünket, ahol a gazda hasonló korú fiától és lányától tejet kaptam. A második esemény W.-névéi kapcsolatban esett meg: az egyik esti indulás után röviddel megállt a menet, és W.-né előresietett Csonka főtörzsőrmesterhez a menet élére és előadta, hogy az előző szálláshelyen maradt a kispárnája, amit egészségügyi okokból magával hordhatott. Azt mondhatnánk, mi az egy kispárna; igen ám, csakhogy ebben a kispárnában a vagyonuk egy tekintélyes része volt elrejtve értékes bélyegek formájában. Nyilván ezt el kellett mondania Csonkának, akinek engedélyével, kísérettel visszamentek a faluban lévő pajtába az elhagyott kispárnát megkeresni. Nem találták. Örök rejtély marad a számomra, mi lett a párna és a bélyegek sorsa. Lehet, hogy a gazda a tetüktől való félelmében elégette. Elérkezett a végkifejlet ideje. Izgatott futkosást és beszélgetést tapasztaltunk őreinknél. Valahonnét 317
