Külföldi Sajtószolgálat, 1949. december
1949-12-05 [0964]
Arca, amelynek minden apró vonását ismerte, uj jegyeket nyert, az ünnepélyesség jegyét és Voropájev megörült, mikor ezt észrevette. Sztálin arcának feltétlenül meg kellett változnia, hiszen a nép mint egy tükörbe, tekintett belé és önmagát látta benne, az pe '.ig megváltozott a növekedő fenség irányában. I'foiotov segített leküzdeni az első percek zavarát és általános társalgás indult meg. - Nekem megemlítették magát és véleményem szerint, helyesen cselekedett - mondta hirtelen Sztálin - hogy vidéki tevékenységi" kört választott. Sajnos, nálunk még sok ember van, aki többre bocsüli, hogy hivatalnok legyon Moszkvában, semmint maga gazdája a vidéken. Ránézett .^olotovra, az elmosolyodott, mert pontosan tudta, kire vonatkoznak osok a szavak. - /annak még ilyen emberek - folytatta Sztálin - de rövidesen bofollogzik nekik... Közöljo, mire van halaszthatatlanul szükségo, véleménye szerint. - Ne szégyenkezz ':, beszéljen. - Sztálin kényelmesen elholyez* kodott karosszékébe.), és a cigarettás dobozhoz nyúlt. Valamilyen okjol :.om volt nála a pipája. - Embernk kollonok - felelt Voropájev. - Ez kell elsősorban: értelmes emberek, Sztálin elvtárs. Sztálin csendesen elnevette magát, rátekintett . olotovra, aki szintén mosolygottc - ártolmos emberekre mindenütt szükség van - mondta ííolotov. - Értolmos ombcrckct nevelni kell, ezrodos olvtárs - mondta Sztálin gyorsan, szinte parancsolva* - A holyszinon kell kinevelni, nom várni, mig líoázkvából a fejükre öntik maguknak. így sincs felírva, hogy rondcs emberek esak Moszkvában toromnoko - Itt is fejlődnek, természetesei!, csak lassan, a szükséglet meg nagy, mindouütt üresség - felelte Voropájev. Érezte, hogy ebbe;:, a kérdésbon nem nyeri ol Sztálin támogatását. # - is hogyan él raaga, nehozen? - kérdezte Sztálin. Szúrósan nézte voropájevot ; mintha nemcsak azt akar..á megtudni, amit már úgyis tud, hanem a válasz hangját is érezni szeretné. - Nem könnyen. - Jó, hogy igy egyszerűen megmondta. Kérdi az ember: hogy éltek? Kiválóan élünk, mondják, aztán kitűnik, hogy valójában nem tolik mindonnap ebédro... Igen, egyelőre soványon élünk, de mondja meg a kolhozparasztokiak, hogy rövidesen minden megváltozik, megjavul. Az ország ellátásának kérdését a párt olyan onorgiával í gja megoldani, mint annak idején megoldotta az iparosítás kérdését. Mi mindent megteszünk annak az érdekébon, hogy az emberek élete megjavuljon, áljenek jobban, mint a háború előtt. Az emberekről szóljon; hovávalósiak, mit csinálnak? Voropájev ogy pillanatig elcordolkozott, kutatgatott, kivel is kezdje, do Sztálin valós^inü log ^g y vélte, hogy Voropájev a dolog mogformulázásával bíbelődik ős olí'EgJJJt^ngJrT>^«»|i?áneo-lta homlokát-
