Külföldi Hírek, 1956. augusztus 11-15.

1956-08-13 [0529]

Lemondásra kényszerült a Róma megyéi tanács keresztény-demokrata elnöke 48 & D/Co/re Fx Kor Róma, 1956. aug. 13. /I TI/ Andreoli, Róma megye tanácsának keresztény­demokrata elnöke, akit július l3-án a fasiszta, keresztény-demokrata ás szociáldemokrata tanácsosok szavazataival választottak mag elnök­k'-, lemondásra kényszerült, áz egyik szociáldemokrata tanácsos ugyan­is, akit a májusi választásokon beválasztottak Róma városi tanácsá­ba is, az utóobi mandátumát fogadta el -s lemondott a megyei taná­csosi mandátumról. Helyibe viszont olyan szociáldemokrata* tanácsos került, aki a párt baloldali áramlatához tartozik. Ennek következté­ben a megyei tanácsban olyan többség alakult ki, mely a keresztény­demokrata elnököt lemondásra kényszeritette, A tanács írtfői tilosán határozati'javaslatot terjesztettek elő, amely az elnök lemondását követelte; a határozatot a tanácsosok tóbbs'go elfogadta, A keresz­tény-demokrata elnök, aki a fasisztákkal való szövetség hív volt, erro benyújtotta lemondását. A megyei tanács kedden ujabb ülést tart, hogy megválassza ui elnökét.' Szaúd-Arábia királyának nyilatkozata a Szuezi-csatorna Társa­ság államositásár ól 5^ T 2-27 Lj/Hav/re Kor B e i r u t, 195 6. aug. 13. /TASzSz/ A Telegraf cimü lap közli, hogy Szaud, Szaud­Arábia királya Dickens amerikai tudósítónak adott nyilatkozatában VI 3 következő véleményt nyilvánította a Szuezi-csatorna áliamosi­' tásaról: A Szuezi-csatorna államosítása tisztán Egyiptom belügye és törvényes joga.Gamal Abdel Nasszer szavatol­ta a csatornán való hajózás szabadságát, Nem szabad tőle többet követelni. /folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents