Külföldi Hírek, 1956. május 21-31.
1956-05-22 [0522]
A z egyezmény aláirását követő öt év alatt Tibetben összesen négyezer kilométeres úthálózatot építettek. A közeljövőben Tibetet vasútvonal köti majd össze Kina belső körzeteivel. ben Tibet/nagy figyelmet fordítanak a mezőgazdaság, az állattenyésztés, és a háziipar fejlesztésére. A parasztok l,386.ooo jüan értékben kaptak kamatmentes, vagy kedvezményes kölcsönt. Az állami szervek: l,7oo.ooo Jüan értékű mezőazdasági es? közt adtak át a parasztoknak térítésmentesen. Megszülettek az első sikerek Tibet iparának fejlesztésében, Slgaceban hőerőtelep, Lhasez 'ban vizerőtelep és autóiavltó műhely épült. Lhasszában bőrgyár és fémáru gyár építését ls tervezik. 1951 óta több mint ezer tibeti került a központi és a délnyugatyhemzeti kisebbségi intézetbe, Eddig löoo tibeti fiatalt képeztek orvossá, állatorvossá, agronómussá és egyéb szakemberré, Tibetben nemrégibon még nem voltak Iskolák, Most 31 elemi iskola működik, A z Idén megnyilik az első középiskola. Lhasszában, Slgaceban és Csamdoban működik az első három kórház. Tizennyolc ambulancia és pollkllnika nyilt„ Orvosi segítséget nyújtanak a lakosságnak a mozgó egészségügyi osztagok is. A z elmúlt időszakban számos mű. jelent meg tibeti nyelvin. Egy hónap óta Lhasszában tibeti és kinai nyelven megjelentik a Tibetzsipao cimü lap. /MTI/ Szovjet adomány az árvízkárosult afganisztáni lakosságnak 13 Tp-235 3y/%./L% EJ Már Kabul, 1956. május 22. /TASzSz/ Bogács ev, az af ga.n* sztáni szovjet nagykövetség első titkára felkoreste az afganisztáni Vörösfélhold központját és a Szovjet Vöröskereszt és Vörösfélhold megbízásából átnyújtott 2o,ooo afgánt, a Csehanszu-környéki árvlzsujtotta lakosság segélyezésére. Az afgán l'J" — 'A -f* A 1 Vi 1 A Vi A 1 / rí 1.*- K *t rr *-l ,•-, +" +* 1 fr\ rPO f\ +" O '"1 Y\t~*iT\*7 í"írl flr,lC\ TTt7 •h /MT>T /