Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. november/2

1949-11-24 [0121]

Uj eljárással 2 oo százalók fölé emelte teljesítményét a dunán­túli Lenipari KV két fonónője BT/Nj/Dó/Hné le Ni Ks Győr, november 24, A" szakma legjobb munkása"elmért inditott verseny ha­talmas, uj lendületet adott az ország valamennyi dolgozójá­nak. Egyre nagyobb tömegek állnak be a versenyzők sorába, még olyan szakmákban is, amelyek eddig viszonylag lemaradtak a többi mögött, A dunántúli Lonipari NV komáromi fonóüzeraében két fonónő, Nogy Dőnesné ós Trmás Lászlóné elhatározták, hogy verseny­re indulnak "áz ország legjobb lenfonónője" cimért. Ezzel kap­csolatban kodd délutáni műszakjukban uj munkamódszert vezettek be. Elvállalták, hogy kétszerannyi fonóorsót kezelnek, mint eddig. Már az első nap is kiváló eredményt hozott. A komáromi Lenfonóüzem eddigi legnagyobb teljesítménye llo-12o százalék volt. Nagy Dénesné kedd délutáni munkájának eredménye 21S százalék, Tamás Lászlóné pedig 2o6 százalékot ért el, A siker nyomán ujabb két lenfonónő, Braun Jokabné ós Ördög Józsefné is elvállalták, hogy megkétszerezik az általuk kezelt orsók ssámájt* Ez a kezdeményezés annál is jelentősebb, mivel az uj módszer bevezetése úgynevezett nedves fonó dában történt, ahol az anyag sokkal nehezebben kezelhető, mint a száraz fonódában./MTl/ November^^-én nyilik a békési kulturhót NM & Ny/HNé Ft Ks A Népművelési Minisztérium célul tűzte ki a magyar vidék kulturális életének fellendítésére az ország különböző részein megyei kulturhetek rendezését. Az első ilyen kulturhét november 27-től december 3-ig tart Békés-megyében, Az ünnepi hót alkalmából neves fővárosi művészek és előadok mollett a megye legjobb kulturesoportjai, dalegyüttesei ás tánc­csoportjai is fellépnek, A kulturhót programjait egyidőben tartják Békéscsabán, Gyulán, valamint Békés Szeghalom és 3zarva3 községek­ben. Az ünnepélyes megnyitás november 27-ón, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz Bekés-községben, ahol Losonczy Géza, a népművelési minis ztorium politikai államtitkára avatja fel a község kultur­otthonát, /Folyt,köv./ p

Next

/
Thumbnails
Contents