Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. október/2
1949-10-12 [0335]
/Tito angol-amerikai po.rani.sra á, folyt./ vD £s Ob/iín/llk iís Ezek tehát-a tények, amelyeket Tito .katonái munkatársai is megér ősitenok.Tito a LIagli s magaslati állásainak elfoglalásával elérülta szándékait az ellenségnek. Szinte harsogva közölte a németekkel terveit és igy tudatosan provokálta ki az ellenséges gyürü lozápását, Tito minden kényszerű szükség nélkül .átjuttatta erőit olyan állasba és helyzetbe, hogy a jugoszláv ősapátok nemcsak a «Tugoszláviábanjt cvákenykedő ellenséges egységek • figyelmét vonták magukra, bánom a távolabbi front szaka o zokon, Görögországban és Albániában működő ellenséges egységekét is, tehát azokét az erőkét, amelyek közvetlenül, vagy podig gyorsan bevethető tartól okokként nyugtalanították a nyugati szövetségesokot. Fölkeli említeni, hogy Jugoszláviában az ötödik offenzíva, röviddel azut-n kezddött; hogy a szövetséges ősapátok Olaszországban partraszálltak. A szövetséges ősapátok olaszországi hadműveleteit épp ugy, mint minden többi hadműveleteiket is az tette lehetővé, hogy a szovjet hadsorog ugyanakkor döntő győzelmeket aratott. A szövetségesek olaszországi partraszállását például az tette lehetővé, hogy a németek legfőbb erőit az-Orcl-Kurszk frontszakaszon vivőtt halhatatlan ösata kötötte lo. k nyugati szövetségesek megparancsolták ügynöküknek, Tito nak, hogy másodízben is küldje vágóhi dra csapatait, csak ezért, hogy a nyugati szövetségeseknek minél kisebb veszteségeik legyenek és barmi áron megkönnyítsék a Földközitenger medenoéj ében harcol 0 egyo igéik helyzetét. Tito első pillanatra érthetet ion cselekedetei v°i a valóságban urai páran** osát - hajtotta végre és ezért ontotta patakokban a jugoszláv vért. Tito ezért is folyamodott ehhez a gaztetthez, mert lehetővé akarta tenni, hogy a nemetek könnyen és gyorsom végezzenek a jugoszláv rohamcsapat okkal, Tito h admüvcletei valósággal kiprovokálták a. németek erélyes közbelépését. Az ellenség, amely a, jugoszláv csapatok látszólag értelmetlen hadmozdulataib°l értesült Tito sz.-ndékair°l, nemcsak *"ugo szlé.viában tevékenykedő csapatait vonhat to. össze, ha. nem a. Gö rö 30 r s zághan ós xllbánié.ban működő egységeit is, a jugoszláv harcosok kiirtá- , sára, • | h /folyt. köv. / uv