Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. október/1

1949-10-01 [0334]

/Gordon spanyol tábornok,. •. 3.folyt/ VB & Fi/b/Kné ró "A jugoszláv ogysógofcnck a dinári f ronts zak aszón tör tó no jelenlé­te azt jelenti, hogy az ellenséget elvágjuk a dalmát kikötőktől^ős átvágjuk a Romániából óo Kagyárországjjél vezető közlekedési vonóju­kat, amolyekon a németek élelmiszert, lőszert és mindenekelőtt ro­mániai kőolajat szállítanak Olaszországba és Afrikába.'' Ha tehát c szempont alapján Ítéljük meg Tito elha­tározását, nyilvánvaló, hogy az .'„fr lkában ós Olaszországban tevé­kenykedő angol-amerikai szövots ógoso'cnek igyekezett szolgálatot tenni. Tito emellett egyáltalán nem vett figyolembo más fontos szem­pontokat, amelyeket! • pedig figyolembo vett volna minden más pa­rancsnok, aki saját csapatainak minél kevesebb áldozatával igyek­szik siettetni a győzelmet, Lzokot a szempontokat különösön figye­lembe kellett volna venni "kommunista" parancsnoknak, a jövőbelátó "szocialista" államférfinak. Az első ilyen szempont volt, hogy amig a jugoszláv egységek az Adriai-tengernél tevékenykednek, azzal a feladattal, hogy meggátolják a nemet utánpótlás megérkezését a hadmüveletek másodrangú szinterére, a Földközi-tenger szakaszára, azalatt meg­nyílt a németek utjaa legfődd hadszintérhez ,a keleti fronthoz, ahol a háború diadalmas befejezése, a haladó emberiség, a szocia­lizmus diadala dőlt el. Valamennyi jugoszláv harcosnak a dinári arcvonalszak;.szon történt összpontosítása elkerülhetetlenül azzal j-rt, hogy teljesen felszabadultak a németek összekötő vonalai, ame­lyek a Földközi-tenger mcdcncujéből ós Görögországból északra ve­zettek, azokon a vonalakon most már•nyugodtan szállíthatták és valóban szállították nemcsak a tankokat és egész benzinvonatokat, honom- német katonai ogysőgokot és csapatorösitősöket a -Szovjetunió ellen, Ehhez a tényhez járult egy további is, rmely szintén teljesen ellentétben állt a jugoszláv csapttok érdekeivel és szük­ségleteivel, Tito tervének megval°sitása azt követelte, hogy a ju­goszláv csapatokat .alkalmatlan állásokban, szabad ég alatt, télvíz idején, élelmiszer, lőszer és utánpótlás szállításának lehetősége hóikul összpontosítsál:, sőt mi több, a jugoszláv egységűket itt az ellenséges bekerítés és az ellenséges csapatok összpontosított tá­madása fenyegette. Fokozta a veszélyt, hogy az ellenségnek sokkal több és hasonlíthatatlanul jobban felszerelt katonája volt, mint a jugoszlávoknak. Tito 03 társai azonban nem igyekeztek siettetni a győzelmet, /Folyt,köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents