Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. október/1
1949-10-07 [0118]
Péntek reggelig fi71 millió forint értékei tervkölcsönt jegyeztek a dolgozók NépM & VK/vá A minisztertanács pénteken reggel kilenc ó rakor Dcbi Istvén olncklésével ülés t tartott, A miniszterte.nác son a .pénzügyminiszter beszámolt a tervkölcsön jelenlegi állásáról. Bejelentette, hogy pénteken reggel nyolc éráig 671 milliót jegyeztek le, ami máris a tersr 34,2 százalékos túlteljesítését jelenti, á. jegyzésből elsősorban ez üzemi dolgozó k vették ki részüket, akik ez egész'összeg kétharmadát jegyezték. Igen jelentős sikere volt a kölcsönnek az értelmiségiek és „a szabadfoglalkozásúak között is. Bár a falun a jegyzés még mo-st van felfejlődőben, máris megállapítható, hogy a szegény - és középparasztság jár az élen, B^áLapest már messze túlteljesítette a tervpt. A vármegyék közül továbbra is Zala várraegye vezet, utánas^bakozik Hajdú, Zemplén, öze.tmár és Borsod megye .teljesítménye, [A lista végén Csanád megye van és csak ogy kevéssel előzi meg Békés és Veszprém, -\ befutó jelentések szerint ezekben a megyékben is egyre nagyobb az érdeklődés a jegyzés iránt. A belügyminiszter előterjesztésére a minis z- tertanács rendeletet fogadott el a-kitelepítési rendelet hatálya, alá eső német lakosság munkavállalási és•lakóhely—változtatási . korlátozásainak megszüntetéséről, í* honvédelmi miniszter előterjesztésére a minisztertanács rendeletet fogadott el a katonai személyekre vonatkozó igazoló eljárónk megszüntetése tárgyában. á népjóléti miniszter előterjesztésére a minisztertanács rendeletet fogadott ei a siketnémákrél valé intézményes gondoskodás megszervezésére, /iéTl/ Rendkívüli autóbuszjárat közelek. Aik vasárnap az UTk-stadionhoz Vr/vk/vá KM Október 9-én, vasárnap az UTE-stadionhoz a Nyugati pályaudvartól M-jelzéssel rendkívüli autóbuszjárat indul.&Á vonaljegy ára a Nyugati pályaudvar és a stadion között 1. 8^ Ft, az átszállójegy ára - amellyel az autobuszhálózat• bármely pontjáról vagy bármely -pontjára lehet utazni - 2St Ft. AZ első kocsi-- a Nyugati pályaudvartól ©óra 30 perckor, az utolsó kocsi 11 óra 3f perckor indul. /hTi"/ \- v L, P