Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. szeptember/2
1949-09-26 [0117]
- E pen " során a vádlottak vallomás álból ország-világ előtt ismeretessé vált, hogy .a Tito-banda nár a második világháború alatt szoros kapcsolatban állott Ó3 együttműködött az imperialistákkal. Ezzel egyszersmindenkorra végérvényesen-lehullt az álarc, amely mögé a litofasissták rejtőztél:* - Ez a per a magyar népi demokrácia, a magyar nép ujabb győzelme volt az imperializmus fölött. A Rgk-banda fölött kimondott- Ítélet egyúttal ítélet Tito és imperialista urai fölött is. - A lengyel dolgozók a legnagyobb érdeklődéssel kisérték a per lefolyását, amelyet a lengyel sajtó részletesen ismertetett. Biztos vagyok benne, hogy ez a per Valamennyi lengyel dolgozó szánára nagy tanulságot jelentett, A főtanulság ez: a munkáspártoknak s a béke és a haladás nínden hí vének még éberebbeknek kell lenniök. Táajk és bűntársainak pere egyúttal arra is bizonyíték, hegy a béke és a szocializmus erői erő sebbek, mint a háborús uszítók erői. " A tárgyalója az egyik legnagyobb .vereség© volt a brit és 2^ . amerikai képszolgálatnak Derek Karton, az angol Daily \7orker külpolitikai szerkesztője a következőket mondotta: . - Rajk Lászlónak és összeesküvő társainak pöre korunk legfontosabb politikai bünpörej mivel a volt magyar külügyminiszter és bűntársai nem egyedül ülnek a vádlottak padjául, velük együtt ott van Tito ^''tFugeszlávia többi ura is, mögöttük psalg a nyugati hatalmak kénszolgálatai. Joggal lehet mondani, hogy ez a tárgyalás az egyik legnagyobb vereség, amelyet a blit ós amerikai kémszolgálatok idáig elszenvedtek, - Számomra a legmeglepőbb volt az az önuralom, amelyet a tárgyaláson résztvevő kót-háron3záz magyar dolgozó tanúsított. Csendben hallgatták, amint az a férfi, akit tisztségekkel halmoztak el, akire demokráciájuk védelmet bízták, cinikusan beismerte, hogy 18 éven keresztül a rendőrség, majd idegen hatalmak kéne volt 3fal sorolta azoknak a kommunistáknak nevét, akiket a rendőrségnek kiszolgáltatva % halálba küldött. /F.lyt.köv./TL