Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. május/1

1949-05-02 [0324]

/A n cmzetközi munkásszolidaritás ünnepe.. ,2.folyt./ ö By/b/Gy KI A "berlini retorikai hatóságok megtiltották, hogy a nyugatberlini szakszervezetek vörös zászlóval vonuljanak fel májU3 elsején. Németország angol övezetében viszont a Katolikus Munkás­szövetség tiltotta meg a katolikus; munkásoknak, hogy piros virágot tűzzenek ki május elsején. Münchenbon, Hamburgban, Hannoverban • Düsseldorfban és Badcnben szintén nrgy tömegek vettek rdezt a májusi ünnepségeken. Valamennyi szónok a béke és a népek együtt­működése mellott szállt sikre. Anglia A londoni Szakszervezeti Tanács május elsejei törneggyülésén Harry Pellitt, a Brit Kommunista Párt főtitkára nagy beszedőt mondott. A külpolitikai "elyzettel foglalkozva kijelentette, hogy Kinában befejezéshez közeledik a logujabb kor világtörténelmének második legnagyobb eseménye. Az első az Í917-os oroszországi forra­dalom volt, a másik pedig egész Kina felszabadulása. Követelte a demokratikus Kina haladé ktalai elismerését és a kereskedelmi kapcso­latok felvételét a felszabadult Nankinggal. J apán Tokióban több mint félmillió ember tüntetett május elsején a béke mellett és a háborús uszitás ellen. lokuda, a Japán Kommunista Párt főtitkára ünnepi beszédben fejtotte ki a dolgozók béke vágy át. Az amerikai és a japán rendőr alakulat ok egész nap riadó­készültségben voltak, A t h é n Szerte Görögországban a dolga.zók lelkesen .megünno­pclték május elsejét. A monarchofasiszt'a hatóságok intézkedései ellenerő a demokratikus athéni dolgozók szintén ünnepeltek. A nyomdasz-szakszer­vezet május elsejei üzenetében megállapitja, hogy*külföld segítségével erőszeJkkal t ártja hatóimat az athéni totális rendszer. /Folyt ,köv,/ L'P

Next

/
Thumbnails
Contents