Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. március/2
1949-03-17 [0105]
/1849 éa politikai Öröksége, lefolyt./ § Ko Kg « • Az országgyűlés, reakciós, középbirtokos ós ' békepárti befolyás alatt álló többségével való kompromisszum pedig ahelyett, hogy kiszélesítette volna, dezorganizálta a ' nemzeti ellenállás erőit, nem betette, hanem kitárta az árulás kapuito 1849 nem biztosíthatta 1848 befejezésének feltételeit, De örökül hagyta ránk; mint p népszabadság ós nemzeti függetlenség biztosításának a napirenden lévő társadalmi átalakulás ? a fórra- ' dalom következetes keresztülvitelének legfontosabb követélményeit • Ilyen követelményt 1,/ Az utolsó burzsoáosztálynak, a kulákságnak a megtörése, 2./ a dolgozó osztályok összefogása, a munkásosztáüy ós partjának vezetésével, .3*/ a nép ellenségoivel szembon a forradalmi diktatúra alapjára helyezkedő vezetés , 4./ a nemzetközi haladás erőivel való egység gyakorlati megvalósítása* - A magyar demokrácia az elmúlt négy év alatt a népszabadság és függetlenség terén folytatója ós megvalósítója is mindannak, amire 1849-ben nem volt meg a nemzetnek az ereje* -•MI tette lehetetlenné, hogy a reakció erői, mint száz évvel ezelőtt és mint 1919-bon is, a nemzetközi reakció erőinek a segítségével megakadályozzák a magyar nép felszabadítását és népi demokráciánk győzelmét? - Elsősorban az, hogy a munkásosztály ma nálunk az ország legorősobb osztálya, moly maga veszi kezébe a dolgozó osztályok vezetését s a nemzeti összefogás élére állva, teszi törhetetlenné annak gerincét. Olyan osztály, mely nemcsak számban jelentós, hanem olyan osztály, melyet háromnegyed évszázad és az 1919'-es forradalom nehéz harc; i edzettek az ország vezető osztulyáváo Olyan osztály, melynek ma van szervezett ereje, élenjáró pártja; a Magyar Dolgozók Pártja; van élenjáró elmélete: a marxizmus-leninizmus elmélete. Végül olyan osztály ós olyan párt, amely nem elszigetelten, nem egyödül küzd, hanem együtt küzd a nemzetközi haladás élenjáró partjaival a világ kommunie-' ta-pértjaival, elsősorban a Szovjetunió nagy bolsevik .zártjával. . - A munkásosztály és ennek pártja a*Magyar Dolgozók Pártja ma nem hogy visszariadna a reakcióval való leszámolástól, az állam újjászervezésétől, ellenkezőleg tudatosan, • szervezi népi demokráciánk uj államhatalmát, - A népszabadság ós függetlenség uj biztosítékát, 1849 következetes folytatását jelenti továbbá a nemzeti összefogás, a nemzeti egység uj és szervezett formája: az uj Függetlenségi Népfront. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a baloldal,, a munkásosztály többé nincs elszigetelve, mint 1349-ben, hanem eltéphetetlen'szövetség köti a dolgozó parasztsághoz és a haladó értelmiséghez, [_ p /folyt,köv#/