Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. március/2
1949-03-26 [0105]
A minisztertanács rendelettervezetet fogadott el a kulákok által, önkényesen elbocsátott mezőgazdasági munkavállalék vádelméről 2M & Jná/Vá UJ Bn A kulákság a reá vonatkozó megszorító intézkedásak életbeléptetése óta egyre nagyobb számban mond fel gazdasági aláalmazottai^ás munkásainak és azon igyeí.szik. hogy magát dolgozó parasztnak tüntesse fel* \ szolgálatból való önkényes'elbocsátás Bomcrsak a mezőgazdasági, munkavállalók'érdekelt sérti, do népgazdasági szempontból is károkat okozhat. Munkások híján a kiulák legfeljebb külterjesen tud te föld ját megművelni, már pedig ez ellenkezik tervgazdálkodásunk céljaival* Ezekre a körülményekre való tekintettel a minisztertanács elfogadta a földmivolásügyi minisztor rendelettervezetét, amely a mező-, sz'ölló- ás kortgazdálkodással, továbbá a mezőgazdasági gépek üzcmbcntartásával ás bárboadásával foglalkozó munkáltatókat eltiltja alkalmazottaik clboosátásától, Ez a rendelkezés vonatkozik mindon olyan munkáltatóra, aki 1940 január olső napján vagy azt követően munkavállalót foglalkoztatótt• A határozott időre kötött ás a rendelet hatályának tartama alatt lejáró szolgálati szerződéseket határozatlan . Időre kötött szerződéseknek kell tekinteni. Természetesen ezzol minden korábbi felmoaíás is hatálytalanná vilik« A rendelet intézkedései az államra, törvényhatóságra ás községre, ezsk vállalatairá, továbbá a ne BE etl vállalatokra, ás a földműves-, valamint földbérlő-szövetkezetokre nem vonatkoznak. Az id.ánymunkásokkal /sommásokkal/ kötött szerződások ugyancsak nem terteznak a rendelet hatálya alá* A munkavállal6k a határozatlan időre szóló szolgálati jogviszonyt - 15 napi felmondással - bármikor megszüntethetik. A munkavállalók elbocsátásának tilalma alól, a munkáltatók kárelmére, a járási főjegyző, a DÉFOSz meghallgatásával a rendeletben pontosm megszabott esetekben felmentést , adhat •/MTI/' — Dobi István ás Varga Jenő kitüntetése ME át.:Oná/Vá Bn A-köztársasági elnök a Magyar Ta. ács köztársaság kikiáltásának 30» évfordulója alkalmából a munkásság ás a dolgozó náp felszabaditása körül szerzett elévülhetetlen érdemeiért Varga Jenőnek a köztársasági elnök elismer ásánek'aranykoszorút ját, Dobi Istvánnak a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta. /MTI/