Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. február/2
1949-02-21 [0319]
Az iráni ifjúság törhet etlenül küzd a békéért és a szabadságért /Folytatás/ DIVSz'# Té/Sp/Vá gs Az iráni kormány fél attól, hogy a világ megtudja, milyen elnyomás alatt sínylődik az iráni ifjúság. Ez volt az oka annak, hogy nem láttamozták annakidején azoknak az egyetemi ifjaknak az útlevelét, akik az 194?«ben Prágában/tartott ifjúsági ünnepélyre és az Egyetemi Hallgatók Nemze tközi .Szövets ég ének tanácsülésére akartak utazni. A rault évben ugyanígy jártak el azokkal a diákokkal szemben, akik Varsóba készültek, hogy résztvegyenek a dolgozó ifjúság értekezletén és a Demokratikus Világszövetség tanáos ülésén. Megakadályozták azt is, hogy a mólt év nyarán a KözépKeleten Járt vizsgálóbizottság tagjai betehessék lábukat az országba.' Uindezek az intézkedések azonban nem törhetik meg az iráni ifjúság akaratát. Az iráni ifjúság egységes a nemzeti sikon vivott harcban, maga mellett tudja a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséget é3 törhet etlenül küzd azért, hogy biztosítsa a bé-* két ós a jobb életviszonyokat. /TvTTl/ L«uis Saillant a Szakszervezeti Világszövetség legközelebhi program járói nyilatkozott Prágában • » VD & Fi/b/Vá g s Prága, február 21, /tol/ Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára, aki egy hetet a csehszlovák fővárosban töltött, Prágából történt elutazása előtt nyilatkozott az újságíróknak. Elmondta, hogy a szakszervezeti Világszövetség tagjainak száma 1945 októberében 65 millió volt, a taglétszám 1949 január elsejére 76 millióra eme: kedett. Ez a szám nem foglalja magában a német és japán szakszervezeti tagokat, akik az év elejétől kezdve szintén rendes tagjai a Világs zö vet s égne k, Saillant a továbbiakban ismertette a Szövetség legközelebbi programját. A Világszövetság három állandó képviselője résztvesz az UNO társadalmi és gazdasági tanácsának megbeszélésein és a genfi Nemzetköz 1 Munkai gyi Hivatal tanács koz ás a in, A szövetség vógrehajtóbizottságának tagjai rcsztvesznek a római, majd a pittsburgl szakszervezeti értekezleten, valamint a dclamérikai szakszervezetek montevideoi kongresszusán, A Szakszervezeti Világszövetség köngreszszusát július 29,-én nyitják meg Milanóban. Saillant közölte, nogy ' a szövetség a legközelebbi'másfél év' alatt 16 szakosztályt létesít. Ezek közül öt - a boripari, fémipari, bányaipari, szövőipari ás irodai-szakosztály már a legközelebbi négy hónap folyamán megalakul; Lehetséges, hogy egy vagy két szakosztály Prágában működik majd # *r» \