Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. január/2
1949-01-19 [0317]
A nyugati hatalmak ujabb kihívó lépései Nyugat-Berlinben RBn Szó/&zó/Vá Ö Berlin, január 10. A nyugati hatalmak uj lépést tettek a berlini viszály kiélésitésére. A berlini amerikai, brit és francia parancsnok kedden közölte, hogy közös elhatározással betiltja a legtöbb árucikk kivitelét a berlini nyugati városrészekből az egész szovjet övezetbe. A tilalom alá eső árucikkek pontos jegyzékét két napon belül hozzák nyilvánosságra, Ugyanakkor a nyugati városrészekben több mác intézkedést is tettek, amelyek a demokratikus lakosság megfélemlítésót célozzák. AE amerikai városparancsnok azzal f eny egetődzött, hogy jövőben ki fog utasítani az amerikai övezetből minden személyt, aki a szovjet övezetben előállított irodalmat olvas. Az Igazságszolgáltatás területén több vezető bírónak állásából való eltávolítása által befejezték' az eddig még egységesen működő igazságszolgáltatás kettészakít ás át* Végül szakítást idéztek elő a naci rezsim áldozatainak szövetségében, amely eddig még egységes volt. Mindezek fez intézkedések ujafcb bizonyítékai annak, hogy a nyugati hatalmaknak és a velük együttműködő német reakciós köröknek eszük ágában sinos a berlini problémát megoldani, sőt épen ellenkezőleg mindent megtesznek annak kiélesitése erdekében. /MTI/ A svéd kommunisták tiltakoztak a kormány külpolitikai tervei ellen RBn Szó/Szó/Vá C Berlin, január 19. Stockholmból jelenti a berlini rádli 1-: TJnden svéd külügyminiszter kedden kijelentettea svéd parlamentben, hogy a kormány fontolóra vosz 1 egy nemzetközi egyezmény megkötését, amely Svédországot bizonyos fokig oddigi semleges magatartásának feladására készteti. A vita során a Kommunista •Párt szónokai élesen tiltakoztak a kormány ez irányú tervel ellon* — /te/ Terjed az amsterdami kikötőmunkás ok sztrájkja Q, br/Vá Ö Amsterdam, január 19. /Reuter/ Az elmúlt héten 60 amsterdami kikctőmunkás megtagaeta a munka folytatását. A sztrájkolókhoz napról-napra többen csatlakoznak s kedden este már 750 kikótőmunkás sztrájkol Amsterdamban. /MTI/ i