Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. január/2
1949-01-28 [0101]
Négy munkásvonat teherkocsijait cserélik ki személykocsikra február elsején KözlLl & Sk/Gy Bn Gerő Ernő közié: ed óság yl miniszter az egyik legutóbbi vasutas üzemi nagygyűlésen bejelentette, hogy ez év deoember elsejéig a személyvonatokban futó összes teherkocsikat kicserélik személykocsikra. A miniszter a bejelentéssel egyidejűleg elrendelte a koosioserére vonatkozó tervek elkészítését, melyeknek alapján a műhelyekben azonnal megindult -. munka, A háború folyamán sérüléseket szenvedett személykocsik helyreállítására, újjáalakítására irányuló munkát az ország összes műhelyeiben olyan iramban végezték a dolgozók, hogy február elsejével már négy munkasvooat teherkocsijait tudják kioscrálni szeméiykocs ikra. Az újjáépített koosikből összeállított n ég y munkás vonat n Budapest Nyugati pályaudvar-Lajosmizoe-Keoskemét, Budapest Nyugati- Lajosmizse és a Budapest Nyugati-Szob vonalakon'közi eke di k. A kocsikat, illetve a • személykocsikból álló vonatokat, 'ünnepélyes keretek között adják át február elsején a forgólomnak./LIT 1/ A köztársasági elnök kihallgatáson fogadta Juhász Imrénét t ME. _& Sk/Gy Bn A köztársasági elnök kihallgatáson fogadta Juhász Imr énét, a mul t vasárnap beiktatott szolnekmegyei paraszt- ' asszony-főispánt, aki kinevezése alkalmából jelent meg az államfőnél, AlTl/ A köztársasági elnök levélben üdvözölt- Rudsay Gyula festőművészt HE & Sk/Gy Bn Szakosíts Árpád köztársasági elnök meleghangú levélben üdvözölte Budnay Gyula ft stőmüv észt-hetven eóL k születésnapja alkalmából, ugyanekkor 3000 forintot küldött a mester által létesített és vezetett bajai művésztelep céljaira*AlTl/ L F