Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. január/1
1949-01-15 [0100]
B 13, kiadás 1949,' január 15.' 11 • óra 15 poro /Kossá Igtván és Apró Antal boszéde 1.folyt. / § FÉ/PIvI Gá Ba/ Ez a kolloktiv szerződés a*maéyar dolgozók, a magyar munkásosztály gyozémét megörökítő okirat. Okirat, melyben rögfeitjük a jogok es kötelességek formájában eddig elért eredményeinkét, do ugyanakkor irányt is mutatunk, 1 • "/ ' ,//\ Jogos a mi ünnepünk azért i 3,1 miort azok után a döntő változások után r melyek hazánkban politikai és gazdaoági téron a fordulat évébon bekövetkeztük és amelyok következtében a magyar munkásosztály viszonya a termeléshez és az államhatalomhoz döntő módon szántén megváltozott, most o szerződésbon kerülnek először kifejőzósro. Ki kell hangsúlyoznom azt is, hogy az a tény, hogy a Szakszervezeti Tanács ós a magyar dolgozók kormányának iparügyi minisztériuma irja alá ezt a szorzőflást ;azt is jelonti, hogy ma már a szakszervez ótok ős a kormány között hlnöocnok ollontotok, nincsenek ellentétes érdekek, Sőt l Ellenkezőleg,' A szakszorvezotok és a^kormány között a legszorosabb együttműködés van, mort ugy á kormánynak mint a szakszorvezotöknek a tevékenységét a dolgozók, a nép, az ország érdokol irányítják*' ^S^á. E z a kolloktiv szorzodés tohát okmányszerü dokumentálása annak is, hogy kormányunk és a dolgozók összeforrtak az uj, szocialista hazát ópitő akaratban és tevékenységben,' Ez az uj szerződés a kollektív együttműködés dokumontuma is, mert előírja, hogy a vállalatvezető ős a munkásság jközösen tárgyalják meg az üzem problémáit, közösen derítsék fol á hibákat, közösön törekodjenok a hibák kijavításán és előírja, hogy a vállalatvezető köteles gondoskodni arról^' hogy á dolgozók teljes képességeikkel vehessenek részt a termelésben, do a dolgozók viszont kötelesek' támogatni a vállaló tvezotőt, hogy mint az egész'dolgozó nép képviselőjo> feladatát maradéktalanul te ljcsithcsso,: így forrasztja össze közösségbe az uj kolektiv szerződés a vezetőket ós a dolgozókat,' u gy érzem, hogy -ennél az ünnepélyes aktus* nál még kell emlékeznünk arról is, hogy csak ugy juthattunk el addigj hogy ma kollektív szerződésben foglaljuk össze győzekaünk eredményeit, hogy a nagy Sztálin vezetésével a dicsőséges Vörös 'Hadsereg felszabadított bennünk t és őzzel lehetővé vált, hogy a • •• magyar munkásosztály végre maga* vegye kezébe soráénak irányítását. Ee Elvtársak' * szabadsággal tudni kell élni is. A szabadság csak azok kezében értékes fegyver, akik használni • is tudják. Erre tanított meg bennünket a mi nagy és dicső Pártunk és a- mi szoretett vezérünk, a mi Rákosi elvtársunk," p /folyt, köv./