Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. november/3

1948-11-26 [0097]

Elkészült n vádirat a Mészórós-utooi gyilkos nyilasok bűnügyében Tö & Lía/Sk/Hhé Bn A népügyészség most készitett3 el a vádiratot Perkas László és 17 társa bűnügyében. Farkas a nyilas puccs után átvette az I ? kerületi nyilospárt vezetését és megszervezte párt szol­gálatát, A part szolgálatosokat utasította, hogy a bujkáló üldözötte­ket és katona szökevényekot szedjék összo, hurcolják be a hészáros­utca 14 szám alatti nyilaspárt helyiségébe. Farkos utasitására az­tán a szerencsétlen embereket a legszörnyűbb kínvallatásnak vetotték alá, utána levetkőztették,'majd a Dunaparton, a Gellért-hegyen'és más helyekon lemészárolták.' Farkos vádlottársai:Mészáros yörgy, Parádi Sándor, Harmati Ferenc, Vhrge László, B oroczki Sándor, Torma János, Oláh Péter, Molnár'jezsof, Horváth Józsof és Pósán.' László, akik ellen c népügyószség az üldözöttek nagy tömegeinek megkínzása és törvénytelen kivégzések miatt emelt vádat«,' Vádlottak­hónt szeropelnek még Kinézel Ferenc, Fcnyik Forono, Jajczay Sándor, Villányi-Schonk Miklós, Rátkai aános, Jajczay Klára és Jankó György, akik ellen az a vád, hogy segítségére vo3.tak nyilastár sálinak az erőszakos cselekmények elkövetésében és általában a nyilas rémura-' lomnak megtartásában* Farkast és társait a kegyetlen kínzásokon ki­vül' aljas anyagi érdokok is vozotték a bűncselekmények elkövetésé', ben, mert az oá szofogdosott üldözöttokot mindenükből kifosztották/ Többen közülük resztvettek annakidején a Rádió nyilas megszállásában is. Külön kiemeli a népügyészség vádirata Jajczay Klára szeropét, a­ki ne létérc az ombortolen nyilasészmo szolgalatába állott és a Mg szaros-utcai nyilasház legfőbb szollcmi irányitója Volt,' A népbi­roság rövidesen tárgyalja a gyilkos nyilasok bűnügyét,/MT1/ /ás amerikaiak csodálattal nyilatkoztak a. magyar újjáépítés üteméről /A MAORT szabótázsügyo a nópbir óság előtt,' 4 e ' folytatás,/ Tö & Ha/Hm Hné Bn - Miért nom figyolmoztctto a magyar hatóságot,' hogy az amerikaiak nyiltan szabotálnak ? Papp személyi nézeteltér'sokkol próbálja kima­gyarázni ha. za áruló csol? kódot ét, „ ^özöltc Ön az amerikaiakkal, hogy szükség van az olajra "Magyarország újjáépítése érdekébon ? / ón éppen azért a.z volt a vélaményök, hogy nem kell sogito­ni a magyar nemzet gr. zdaságot ,• Ezután elmondotté, hogy nyugdijazták, do a kutató for- ásóknál továbbra ls igénybe vették tanácsátAz elnöknok arra a kérdéséro, közölték-o vele, hogy e tanácsoknál az amerikai üz­letpolitika szempontjait tartsa szem előtt, a következőket válaszoltál - Az amerikaiak pénzt nem adtak a fúrásokra ós, mikor a MAORT a magyar pénzügyminisztériumtól kapott nagyobb összege­ket, ezt az amerikaiak kifogásolták - válaszolja,' Az elnök a tárgyalást 5 órakor fólboszckltotta és annak folytatása* 4 érára tűzte ki ./Folyt, köv ./ y

Next

/
Thumbnails
Contents