Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. október/1
1948-10-13 [0095]
I Munká.sbirák az iga zs ág ügy minis zt őrnél f ír ; Rios István igazságügy miniszter Hajdú Gyula államtitkár társaságában fogadta a budapesti munkásbirákat és a munkás biróság tanács-vjzotőít, akikkel megbeszélést folytatott a gazdasági biráskodás általános irányairól. A megbeszélés tárgya volt egyrészt a munkásbirák tájékoztatása arról a minisztertanácsi határozatról, amely a kis gazdasági" bűnözőknek amnesztiát ad, másrészt a munkásbiróságok jövőben kifejtendő működése. 'Á munkásbirák nagy helyesléssel fogadták azt az elhatározót, hogy kegyelmi uton pertörlést, büntetéselengedést, vágj' mérséklést kapnak azok a kistermelők és fogyasztóik akik a'rendkívüli helyzet nyomása alatt követtek .el valami szabálytalanságot, ellenben' teljes szigorral" itclkcznek az üzérkedők, hivatásos feketézők felett, akiknek cselekménye nem gazdasági nyomorúságból, .honom kapzsiságból és a közélet rovására elérendő gazdagodás vágyáb°l fakadt. Ebben az ertc- 1 lemben fogják a jövőben a munkás birós ágok Ítéleteiket negho sni« A munkás- i birák megtették megjegyzésclkot,"'Így többek között kifejtették, hogy közéletünk és gazdálkodásunk legnagyobb veszedelme*'most a szabotázs,'"" éppen ezért ezen cselekményelr'elkövetőivel szemben kiméletlenül akarnak és fognak eljárni. A munkásbii»ákka 1 folytatott tonáoskozás megmutatta, hogy a laikus bíráskodás bpvezetésc mennyire helyes volt, hogy a munkásbirák feladatukat lelkiismereti kérdésnek tekintik és tevékenységükkel a legteljesebb elismerést érdemelték ki. /tel/ A Bartók-verseny hirci á Mi/He A Bartók-verseny zongorás ele jte ző je ma délután fejeződik be és az esti órákban'a zsűri kihirdeti a selejtező utolsó versenyzőire vonatkozó döntését. A hegedűseié jte zoben 14 ve rsenyző közül hatan kerültek a középdöntőbe. A zongoristák közül eddig 21-en jutottak a köz ép dönt őbe • A verseny további menetében: a zongora középdöntője október 14-én, csütörtökön lesz, reggel 9-13 óráig, a hogedüközépdöntő ugyanaznap l5.3o - 18 óráig, a Ica mára-középdöntő októbor 15-cn pénteken délolott 11 - 12 óráig, a zongora döntője október 17-én," vasárnap délelőtt 11-13 óráig. A kamavazone döntő .mérkőzése előtte való nap, szombaton, október 16-án, 16 - 18 óráig lesz.' Ma délelőtt a Budapest Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal outokárokon viszi a Bartók-verseny zsűrijét és versenyzőit városnézőbe.