Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. augusztus/2

1948-08-27 [0092]

/harustyal: József előadása Dcbrcoénben, folytatás/ kir^ & VG/Í.I,/I.I KÖ Beszéde végén Harustyal: József az október 15-én Budapesten rendezendő magyar szakszervez ti Kongresszus jelentő­ségét méltatta. Hangsúlyozta, hogy a világ összes szakszervezeteit meghívták orr,; a kongresszusra, amelyre már egész sor állam b~je­lentette részvételét. /HTl/ Rénhirterj.-sztésért ós izgatásért fogtak pórbe egy ró n al katholikus lelkészt Kir & VG/l.I./lI KÖ Debrecen, augusztus 27, Rémhírterjesztés és izgatás vétségével vádoltar állott a debreceni-népbiróság előtt Turi Sándor nagyiétól ró n ai katholikus lelkész, Turi a vád szerint ez óv májusában ós júniusában több alkalommal a római katholikus templomban izgatott az államosítás ellen ós híveivel fogadalmat tétetett lc azzal a szöveggel, hogy az egyház érdekeit megvédik és az iskolákat nom engedik elvenni ős azokat megvédik-, ha kell életük árán is, Turi Sándor a tárgyaláson beismerte a terhére rótt bühcsoloknényekot, dc azt állította, hogy azok a püspöki körlo­vélbcnl Katholikus Szülök Szövetsége óhaját fejezik ki, A fo­gadalmi ima pedig felettesétől' az egri őrsöktől származott. A nóp­bíróság 11 tanút hallgatott ki, majd elrendelte a püspöki körlevél és a fogadalmi ima szövegének beszerzését és a tárgyalást bizonytalan időre elnapolta, /kTl/ UCd^Hj^f Pénteken kivégeznek két dorosicii gyilkost Kir NL/;.I./I.Í KÖ H i s k o 1 c , augusztus 27, A miskolci né pbiróság néhány hó n appal ez olőtt tárgyalta Réz -dklós 45 éves, volt diósgyőri lakos, honvéd ós Gyarmati László 33 éves volt korpaszományos őrmester, kenderes! lakos népe Honos bűnügyét. Hindire tton Dorosici-bon tol j ősit ettek szolgálatot és az ottani kórház felgyújt ásóban közreműködtek^ majd több, az égő kórházból menekülő munka szolga latost agyonlőttek, A népblróság mindkettőjüket halálra itelto, A HOT a népblróság Ítéletét helyben hagyta. Réz áiiaóst ós Gyarmati Lászlót'pénteken reggel 9 o r cl:or végzi:-: ki a miskolci fogház

Next

/
Thumbnails
Contents